Debrecen Hotels

Földgáztároló: heteket vehet igénybe a tűzben megsérült berendezések helyreállítása

  2018 nov 24 / #debrecen
Google ads
Google ads

Néhány hetet vesz majd igénybe a Magyar Földgáztároló Zrt. hajdúszoboszlói telephelyén kedd hajnalban keletkezett tűzben megsérült berendezések helyreállítása, illetve cseréje az első információk szerint – közölte a társaság pénteken az MTI megkeresésére.

Tájékoztatásuk szerint a helyszíni szakértői vizsgálatok még nem fejeződtek be, a tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen. Folyamatosan mérik fel a károkat, és kezdik el a szükséges beavatkozásokat és munkálatokat a tároló üzemszerű működésének mielőbbi folytatásához. A pontos időpont a felmérések után határozható meg.

A földgáztároló hangsúlyozta: az ország gázellátása biztosított, a gázt tároltató kereskedők szerződés szerinti igényeit a társaság másik három gáztároló üzeme maradéktalanul ki tudja szolgálni több hónapon keresztül is.
Kiemelték azt is, hogy a tűzben az ügyfelek által tároltatott gázkészletben nem keletkezett kár.