Fókuszban a közigazgatás és a munkaügy

2019.10.31

Az Észak-alföldi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium 2019. október 17-én és 18-án tartotta teljes kollégiumi ülését. A három megye (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg) közigazgatási és munkaügyi ügyszakban ítélkező bírák 44 fős kollégiuma csütörtöki teljes ülésén Dr. Szalay Péter alkotmánybíró előadását hallgathatta meg a bírói függetlenség alkotmánybírósági gyakorlatáról, majd a regionális kollégiumvezető Dr. Figula Ildikó tartott előadást a lengyel bírák függetlensége kérdését tárgyaló Európai Unió bírósági ítéletekről.
A Kúria összekötő bírája, Dr. Magyarfalvi Katalin, a munkaügyi és társadalombiztosítási perek kúriai gyakorlatát mutatta be, míg Dr. Szilas Judit, a Fővárosi Törvényszék bírája, a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság gyakorlatáról számolt be közigazgatási jogvitákban.

Az első napon izgalmas szakmai viták eredményeként fontos, a közigazgatási perrendtartás jogértelmezési kérdéseiben történő állásfoglalások elfogadására.

A csütörtöki nap délután részkollégiumi ülésekkel folytatódott. A munkaügyi részkollégiumi ülésen a régió törvényszékeinek tanácselnökei számoltak be a három megye másodfokú munkaügyi ítélkezésének tapasztalatairól. Dr. Tass Edina, a Nyíregyházi KMB elnöke, „A vezető állású munkavállalók munkaszerződéséről”, míg Dr. Rózsavölgyi Bálint, a Debreceni KMB bírája, a „Bizalomvesztés egyes kérdései a munkaviszony megszüntetésével összefüggésben” című előadását tartotta meg.

A munkaügyi részkollégiumi ülésen felszólalt az Európai Jogi Szaktanácsadó Hálózat titkári tagozat kollégiumához beosztott tagja Dr. Dorka Dóra is, aki a „Bírósági iratok külföldi kézbesítéséről” beszélt.

A közigazgatási részkollégiumi ülés első részében a közigazgatási perrendtartás egy éves tapasztalatairól a felpereseket képviselő ügyvédi kar jogi képviselője, másrészt a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal képviselői számoltak be. A részkollégiumi ülés második része kerekasztalbeszélgetéssel folytatódott, a közigazgatási perjog és anyagi jog néhány aktuális jogértelmezési kérdése körében.

A pénteki teljes ülésen a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar oktatója, Dr. Barta Attila tartott előadást, a közigazgatás dekoncentrált szervezetrendszeréről.

A két napos szakmai rendezvény hasznos lehetőséget jelentett a szakmai álláspontok ütköztetésére, és a régión belül segítette az egységes bírói jogalkalmazást.

A kollégium pénteken szavazott a regionális kollégium 2020. évi munkatervéről is, és véleményt nyilvánított a kollégiumvezető-helyettesi pályázatokról.

az eredeti hír itt elérhető