Fogassal fojtogatta, majd halálra késelte apját egy férfi Nyíregyházán

2019.11.08

Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken azt a férfit, aki szerda éjjel megverte lakótársát, majd késsel megszúrta a saját apját. Az idős férfi később a kórházban belehalt sérüléseibe – közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője.

Resán Dalma elmondta, a bíróság több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt december 8-ig rendelte el a gyanúsított letartóztatását.

A tényállás szerint a férfi szerda éjszaka a nyíregyházi lakásában támadt rá alvó lakótársára, a földre rántotta és fojtogatni kezdte, majd a fuldokló segítségére siető édesapját is megütötte és egy ruhafogassal fojtogatta. Ezután egy késsel hasba szúrta apját, aki életveszélyesen megsérült és később a kórházban meghalt.

A férfi lakótársa a bántalmazás során könnyű sérüléseket szenvedett, a korábban már többször büntetett támadót a rendőrök Kótaj külterületén fogták el – ismertette a szóvivő.

A végzés a vádlott fellebbezése miatt nem jogerős.

az eredeti hír itt elérhető