Floorball: háromgólos vereséget szenvedett a DEAC Tatán

2018.12.16

A tabella és a presztízs szempontjából is fontos találkozó várt a DEAC floorballosaira: az SZPK-DESEF Komárom tatai albérletében vizitált Varga Tibor legénysége.

A debreceni csapat kisebb szünetet követően lépett újra pályára a tavalyi ezüstérmes otthonában. Az egyetemisták igyekeztek alaposan készülni a mérkőzésre, a dunántúliak kisebb hullámvölgye pedig jó alkalomnak tűnt ahhoz, hogy akár bravúrt okozzanak Okos Csanádék. Újabb fejfájást az okozhatott, hogy a DEAC csapatkapitánya, Pál Lóránt végül nem tudta vállalni a játékot, így kissé újra kellett tervezni az eredetileg elképzelteket.

A találkozó első pillanatától jól pörögtek a csapatok és nem unatkozott a 140 fős közönség sem. Az első komolyabb helyzetet ki is használta a hazai alakulat: a magyar válogatottban is meghatározónak számító Pfneiszli Péter volt eredményes. A bekapott gól nem szegte a cívisvárosiak kedvét és Varga Gergő távoli löketével hamar megvolt az egyenlítés is. Lendületben maradtak a vendégek és egy szép támadás végén Okos Csanád forintos labdáját Varga Gergő helyezte a kapuba (1:2). A folytatásban a bírók is kissé szerepeltek, több kiállítást is megítéltek, de újabb gól az első szünet előtt nem született.

A második etap is közönségszórakoztató játékkal folytatódott. Az első DEAC emberelőnyt sikerült góllal abszolválni: ezúttal Varga Gergő szolgálta ki Okos Csanádot (1:3). A találatot követően gyorsan a debreceniek kerültek emberhátrányba, amelyet ezúttal a hazaiak használtak ki Kiss János révén – bosszantó módon már csak 4 másodpercet kellett volna kihúzni. A mérkőzés felénél Okos Csanád kapott 2+10 perces büntetést, így ismét fórban támadhattak a vendéglátók. A két perc során állta a sarat a dereceni védelem, de a kiegészülést követően nem sokkal egyenlítettek a hazaiak: Molnár András volt eredményes. Az SZPK lendülete megmaradt, ismét Molnár András talált a debreceni kapuba, megfordítva ezzel a találkozót (4:3). A hazaiak lendületét gyors vendég egyenlítést törte meg: Végh Ádám talált be lélektanilag fontos pillanatban (4:4). Visszarázódott a meccsbe a hajdúsági alakulat, több veszélyes helyzetet is sikerült kialakítani Szuri Zoltán ketrece előtt, de a szünet előtt nem sikerült újabb találatot jegyezni – igaz, ez a komáromiakról is elmondható. Ami viszont feladta a leckét: röviddel a pihenő előtt ismét emberhátrányba került a DEAC, gyakorlatilag két perces emberhátránnyal várta az utolsó húsz percet az egyetemista csapat.

A fordulást követően egyértelmű cél lebegett a vendégek előtt: kibekkelni az újabb hátrányt. Igyekeztek is sokat dolgozni lábbal a debreceni játékosok, ám egy pattogó labdára Benkei László reagált leggyorsabban (5:4). A momentum így ismét a hazaiakhoz került, akik igyekeztek is jobban rálépni a gázpedálra. Pfneiszli Péter ismét a debrecenieket szomorította, majd Benkei László ismét eredményes volt. A feketelves egy hazai emberelőnyös helyzetnél lett még keserűbb: Tóth Máté góljával négygólosra hízott az SZPK előnye. Más szavakkal: 8 perc alatt szereztek annyi gólt a hazaiak, mint az azt megelőző 40-ben… Lehet már kissé elkésett volt a DEAC időkérése, mindenesetre igyekezett visszajönni a meccsbe a tiszántúli gárda. Nyolc perccel a vége előtt egy emberelőnyös helyzetet oldott meg szépen a cívisvárosi speciális egység: Nyisztor Szabolcs átadását Fábián Donát juttatta a gólvonal mögé a kapuvasak segítségével (8:5). A bírók ismét kiszórtak egy debreceni játékost, de kisebb létszámmal is igyekezett több időt eltölteni a hazaiak térfelén a DEAC, Nyisztor Szabolcs egy szép egyéni akció végén ismét kétgólosra olvasztotta a hátrányt (8:6), időt is kértek a hazaiak és még öt perc volt hátra. A vendégek továbbra is igyekeztek fentebb védekezni, nagyobb nyomást gyakorolni a hazaiakra, ám végül egy kontra végén Kiss János beállította a 9:6-os végeredményt.

Bár a jegyzőkönyv háromgólos hazai győzelmet mutat, szinte az utolsó percekig kiélezett mérkőzést láthattak a szurkolók. Leginkább a záró etap első percei miatt fájhat a debreceniek feje, a sok elkerülhető kiállításról nem is beszélve. Többet is ki lehetett volna hozni ebből a hatvan percből, de a fontos szituációkban sajnos többnyire rossz döntéseket hoztak a DEAC játékosai. Ugyanakkor van számos pozitívum is: a jövőben is ezekre kell építeni és így elérheők lesznek a csapat által kitűzött célok!

Salming OB I, 10. forduló:
SZPK-DESEF Komárom – Debreceni EAC 9:6 (1:2, 3:2, 5:2)
Tata, 140 néző
Vezette: Görög Tamás, Tóth Krisztián

DEAC pontszerzői: Varga Gergő (2+1), Nyisztor Szabolcs (1+2), Okos Csanád (1+1), Végh Ádám (1+0), Fábián Donát (1+0), Lánczi András (0+1)

az eredeti hír itt elérhető