Fiatal magyar képzőművészek munkáiból nyílik kiállítás a MODEM-ben

2018.09.14

Ezek a legszebb éveink? Ezzel a címmel nyílik kiállítás szeptember 16-án, vasárnap 16 órakor a MODEM-ben.

A kiállítás azon fiatal magyar képzőművészek köréből válogat, akik az  elmúlt öt évben szereztek diplomát valamely felsőfokú művészeti képzés  keretei között. A kiállítás nem pusztán egy releváns válogatást nyújt  ebből a művészgenerációból, de mindemellett bepillantást kíván engedni a  pályakezdés élményébe is.

A generációs kiállítás elsőre talán szokatlan ötletét az a hiány adta, hogy az egészen fiatal művészgeneráció ritkán jelenik meg patinás művészeti intézményekben, akkor is leginkább csak a nekik szóló pályázatok beszámoló-kiállításai kapcsán. Az említett pályázatok
rendszerint a harmincöt év alatti alkotókat definiálják fiatal  művészként, míg az Ezek legszebb éveink? kiállítás esetében a  szervezőelv az oktatásból történő kilépéstől számított öt év. A kiállító  művészek közül akadnak, akik alig pár hónapja fejezték be tanulmányaikat, vannak, akik már újból iskolapadba ültek, néhányan pedig már oktatóként vannak jelen a hazai művészeti képzésben. Ugyanilyen szórást mutat pályájuk képe is: vannak, akik még csak próbálják megvetni lábukat a galériák, múzeumok és ösztöndíjak világában, de többen közülük már nemzetközi kiállítási tapasztalatokat is fel tudnak mutatni.

Az Ezek a legszebb éveink? különböző tematikák alapján szerveződő kiállítási egységekből, illetve egy a pályakezdés élményére reflektáló asszociációs enciklopédiából épül fel, amelyen
keresztül a látogató nemcsak arról kaphat képet, milyen témák és médiumok foglalkoztatják az egyetemről kikerülő művészeket, de arról is, hogy milyen problémákkal és dilemmákkal terhelt a pályakezdés időszaka napjainkban.

Megnyitja: Szoboszlai János tanszékvezető egyetemi docens, MKE, Képzőművészet-elmélet Tanszék

az eredeti hír itt elérhető