Debrecen Hotels

Fiatal magyar apuka halt meg egy ausztriai balesetben

  2018 Már 03 / #debrecen
Google ads
Google ads

A szerencsétlenség február 15-én történt, Bécs Floridsdorf nevű városrészében.

Az osztrák APA hírügynökség szerint Zsolt és három társa egy S osztályos Mercedesben utaztak. Tiltott helyen kezdtek előzésbe, és nem tudták kikerülni a szemből felbukkanó Skodát. Zsolt pár perccel az ütközés után meghalt. Rajta kívül még négyen sérültek meg, egy 45 éves férfi és egy 23 éves nő súyosan.

„Az esküvőt tervezgették, de az élet közbeszólt, és temetés lett belőle. Sírva hívott fel a lányom, és könnyeitől fuldokolva mondta el, hogy tragédia történt.

Nemrég még olyan boldogok voltak! A kisunokám, akinek néhány hónapja még a születését ünnepeltük, édesanyjával együtt hazajött Magyarországra, most a család segítségével, együtt próbáljuk feldolgozni a veszteségünket” – mesélte a meghalt férfi édesapja.

A Blikk úgy tudja, hogy az autót a kisbaba édesanyjának exe vezette, a nagypapa szerint a két férfi jó viszonyban volt együtt jártak a munkahelyükre. Egyelőre nem tudni, mikor szállíthatják haza Zsolt holttestét.

(Blikk)