Debrecen Hotels

Ferenc pápa megérkezett Romániába, egész napos műsort ad róla a Duna TV

  2019 máj 31 / #debrecen
Google ads
Google ads

Megkezdte pénteken háromnapos pasztorális és ökumenikus jellegű apostoli látogatását Romániában Ferec pápa.

A katolikus egyházfő helyi idő szerint 11 óra (magyar idő szerint 10) óra után néhány perccel érkezett meg Romániába. Ferenc pápát Klaus Iohannis román államfő és felesége Carmen Iohannis, valamint a katolikus püspöki kar várta a bukaresti nemzetközi repülőtéren. Innen egy kék Dacia Logan személygépkocsival indult a látogatás első színhelyére, a bukaresti elnöki hivatalba, ahol katonai tiszteletadással fogadják.

Ferenc pápa először a román világi vezetőkkel találkozik, majd a többségében ortodox vallású Románia patriarkátusánál tesz ökomenikus látogatást, és Daniel pátriárkával együtt az épülő Nemzet Megváltása román ortodox katedrálist is felkeresi.

Ezt követően délután kezdődik Ferenc pápa “járjunk együtt” mottóval megszervezett pásztori útja Romániában, amelynek első állomásán a bukaresti római katolikus Szent József székesegyházban pontifikál szentmisét.

Az egyházfő mostani látogatásán egyházmegyéjükben keresi fel a romániai katolikus közösségeket, húsz évvel II. János Pál pápa egyházdiplomáciai premiernek számító, Bukarestre korlátozódó történelmi látogatása után. A két évtizeddel korábbi látogatás során először járt a katolikus egyházfő ortodox többségű országban. A mostani alkalom is történelmi: először látogat el a pápa Erdélybe.

A romániai katolikusok között többségben lévő magyar hívőket szombaton, a közösség legjelentősebb zarándokhelyén, a csíksomlyói hegynyeregben keresi fel a pápa: az itt bemutatandó szabadtéri szentmise szinte végig latin és magyar nyelven zajlik.

A pápa szombat délután a moldvai Jászvásáron (Iasi) fiatalokkal és családokkal találkozik.
Vasárnap az erdélyi Balázsfalván avat boldoggá szentmise keretében hét román vértanú görög katolikus püspököt.

Egész napos műsorfolyammal készül a közmédia

A Duna TV-n élőben lesz látható Ferenc pápa szentmiséje, amelyet a csíksomlyói hegynyeregben mutat be szombat délelőtt. Emellett egész napos műsorfolyammal: háttérműsorokkal, exkluzív interjúkkal, dokumentumfilmekkel, helyszíni tudósításokkal készül a közmédia a székelyföldi pápalátogatásra.

Mucsányi János, az MTVA vallási műsorainak főszerkesztője az MTI-nek elmondta: az M1 csatorna helyszínen lévő tudósítói folyamatosan tájékoztatják majd a nézőket.

A Duna TV-n szombat délelőtt 9 óra 15 perckor egy 13 perces kisfilmet vetítenek Fiatalok Csíksomlyóra címmel, majd fél tíz után pár perccel kezdődik a Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáról szóló műsorfolyam.

A szentmise előtt egy hetvenperces háttérműsor lesz látható a zarándokok érkezéséről, a pápalátogatás és a szentmise előkészületeiről, illetve Erdély szentjeiről.

“E felvezetőben igyekszünk történelmi és társadalmi kontextusba helyezni a csíksomlyói pápalátogatást, illetve magát a csíksomlyói Mária-kegyhelyet és az ortodox és református többség között élő erdélyi római katolikus közösséget” – fogalmazott.

Elmondta: a háttérműsor közben várhatóan megérkezik majd Ferenc pápa helikoptere a csíksomlyói nyeregbe, és amennyiben ezt a – közvetítésre egyedül jogosult – román televízió mutatja, akkor a Duna TV is átveszi a képkockákat.

A szentmise várhatóan 10.45-kor kezdődik, ennek közvetítését szintén a román televíziótól kapja a Duna TV. A szakkommentátor a budapesti stúdióban Török Csaba, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tv-referense, a helyszínen pedig Marton József egyháztörténész lesz.

Mucsányi János elmondta: a román szervezők és az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) különböző időpontokat közölt a pápai helikopter érkezésére és a szentmise kezdetére is, így az egyes részek időpontja még változhat.

A főszerkesztő hozzátette: a 13 óráig tartó műsorban foglalkoznak majd Ferenc pápa másnapi programjával is. Az egyházfő vasárnap a balázsfalvi Szabadság mezején fog szabadtéri Szent Liturgiát vezetni, melynek keretében boldoggá avat hét vértanú görög katolikus püspököt, akik – a kommunizmus börtöneiben elszenvedett kínzások ellenére – kitartottak hitük mellett, és nem voltak hajlandók áttérni az ortodox vallásra.

Mucsányi János kitért arra: aki délelőtt lemarad a szentmise élő közvetítéséről, az megnézheti az este fél kilenckor kezdődő 50 perces összefoglalót szintén a Dunán.

Ezt követően, fél 10-től pedig a Ferenc pápa – Buenos Airestől a Vatikánig című filmet vetíti a csatorna.
Az M5 szombaton exkluzív interjúkat sugároz Rómából, illetve egész héten láthatók A pápa – a történelem legbefolyásosabb embere című, 6 részes 40 perces dokumentumfilm-sorozat epizódjai.

Szombat este fél nyolctól az Ez itt a kérdés extrában a Federico Lombardi, korábbi szentszéki szóvivővel készített beszélgetést láthatják a nézők. Este nyolctól pedig a Böjte Csaba ferences szerzetes és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban nevelkedő harminc fiatal tavaszi vatikáni látogatásáról készült filmet vetítik.
Kevéssel 10 előtt pedig ezen a csatornán is látható lesz majd egy összefoglaló Ferenc pápa látogatásáról.

A Kossuth rádió összesen ötórányi élő adást sugároz majd Csíkszeredából. Előbb a Szombat délelőtt című műsor tíztől délig tartó, majd a Szombat délután fél háromtól fél hatig tartó különkiadása foglalkozik a pápalátogatással.
A pápai misén elhangzó szentbeszédet élőben adják, emellett számos beszélgetés, programajánló lesz majd hallható.
Mucsányi János kiemelte: mivel Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a június 1-jei pápai mise és a június 8-i pünkösdi búcsú közötti egy hetet búcsúvá nyilvánította, így az egész héten át Csíkszeredán maradóknak rengeteg színes programmal készülnek a helybeliek. A Kossuth rádió ezekhez a programokhoz igyekszik majd kedvet csinálni.