Debrecen Hotels

Ferenc pápa elhagyta Magyarországot

  2021 szept 12 / #debrecen
Google ads
Google ads

Ferenc pápa repülőgépe vasárnap délután, nem sokkal három óra előtt felszállt Budapestről, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A katolikus egyházfő budapesti látogatása után Pozsonyba utazik.

Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Magyarországra.
A katolikus egyházfőt vasárnap reggel katonai tiszteletadás mellett egyházi és állami delegáció fogadta a Liszt Ferenc-repülőtéren.

Látogatásán a Szépművészeti Múzeumban Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a magyar püspöki kar tagjaival, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával is találkozott.
Ezt követően Erdő Péter bíboros kíséretében a pápamobilon utazva a Hősök terén a magyar híveket is köszöntötte.

Az eucharisztikus kongresszus záró szentmiséje, a statio orbis és az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa visszatért a Liszt Ferenc-repülőtérre, ahol egyházi részről Michael August Blume apostoli nuncius, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is elbúcsúzott tőle.

A katolikus egyházfőtől állami részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, valamint Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is elköszönt a repülőtéren.