Fél éven belül két autót lopott el Debrecenből – szeretett kocsikázni

2023.03.13

A Békés megyei férfi először 2022. szeptember 30-án délután kötött el egy személyautót Debrecenből úgy, hogy annak tulajdonosa nem tudott róla, engedélyt nem adott rá – derül ki a rendőrség közleményéből. Egészen Létavértesig kocsikázott, amikor a határátkelőhely közelében megállították a rendőrök. Az igazoltatás során kiderült, hogy a férfi eltiltás hatálya alatt vezetett, továbbá az is, hogy alkoholt fogyasztott, mielőtt eltulajdonította az autót. Járművezetés eltiltás hatálya alatt bűntett, lopás vétség és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellene.

Autótolvaj Debrecenben

A férfinak 2023. március 11-én éjszaka újra kedve támadt kocsikázni. Egy debreceni kertes ház udvarára bemászott, az ott parkoló autót beindította, majd elhajtott. Nem jutott messzire, a rendőrök pár kilométerre onnan intézkedés alá vonták egy szántóföldön. Gyanúsítotti kihallgatását követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jármű önkényes elvétele, járművezetés az eltiltás hatálya alatt, valamint magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a férfival szemben.

Autótolvaj Debrecenben

A nyomozás adatai szerint nagyban megkönnyítette a gyanúsított dolgát az, hogy mindkét autó nyitva volt, és a sértettek az indítókulcsokat is az utastérben hagyták. A rendőrség kéri a tulajdonosokat, hogy mindig zárják le az a járműveiket, az indítókulcsot pedig soha ne hagyják a gépkocsikban.

az eredeti hír itt elérhető