Fegyelmi eljárás Nagy László ellen

2021.07.13

A MOL-Pick Szeged fegyelmi eljárást kezdeményezett a Magyar Kézilabda Szövetség Etikai és Fegyelmi bizottságánál Nagy László, a Telekom Veszprém sportigazgatója, valamint a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke ellen.

A szegediek szerint Nagy László letagadta, hogy a szerződéssel rendelkező Bodó Richárdot, a Szeged játékosát megkérdőjelezhető módon és időpontban próbálta a Veszprémhez csábítani, ami súlyosan etikátlan cselekedet volt részéről.

Az ügyet ugyan egyszer már lezártnak tekintette a Pick Kézilabda Zrt. egy közleményben, azonban most mégis úgy döntöttek, fegyelmi eljárást kezdeményeznek a szegediek.

A 24.hu megkereste Dr. Szűcs Ernő Pétert, aki megerősítette a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke elleni fegyelmi eljárás kezdeményezésének tényét. A szegedi klubelnök arra a kérdésre hogy mi változott az elmúlt napokban, amely miatt újra nyitották a közleményük végén már lezártnak tekintett ügyet, úgy felelt:

Mivel Nagy László semmilyen módon nem cáfolta állításainkat, és a Magyar Kézilabda Szövetség sem reagált az ügyben, mindez olyan felzúdulást váltott ki a saját szurkolótáborunk részéről, és a kézilabda-társadalom egészében, hogy úgy döntöttünk, nem a médián keresztül szeretnénk ezt az ügyet tisztázni, hanem hivatalos mederbe kívánjuk terelni, lefolytatni az eljárást.

A fegyelmi eljárás etikai vétség miatt Nagy László ellen elindult.

az eredeti hír itt elérhető