Ezt várja Herczeg András utódjától a DVSC elnöke

2019.12.28

Az őszi botladozások után Herczeg András úgy döntött, feláll a Loki kispadjáról. Szima Gábor, a csapat elnöke a következő trénerrel szembeni elvárásokról nyilatkozott. Szima a Nemzeti Sportnak leszögezte, a távozás Herczeg András döntése volt, ő határozott úgy, hogy nem szeretné vezetőedzőként folytatni.

Mint felidézte, Herczeghez több évtizedes ismeretség fűzi, és a DVSC elnökeként az első lépései közé tartozott, hogy a Tiszaújváros kispadjáról visszahívta a klubhoz utánpótlás-vezetőnek.

Az utolsó fél év nem úgy sikerült, ahogyan elterveztük, de Herczeg András az akadémia szakmai vezetőjeként továbbra is része marad a város labdarúgásának. Nem tartom kizártnak, hogy a jövőben ül ő még az első csapat kispadján

– mondta Szima Gábor, aki beszélt a DVSC Herczeg alatt elért sikereiről is.

Herczeg András lemondott

A klubvezető elárulta, még a téli felkészülés elkezdése előtt szeretnék megtalálni az ideális vezetőedzőt, neveket még nem említett.

Herczeg András utódjától azt várja, hogy a játékosok megfelelő erőnléti állapotban legyenek, a csapat pedig modern futballt játsszon.

Magasan letámadva, már az ellenfél térfelén igyekezzen labdát szerezni, ha pedig nem sikerül, egységesen zárjon vissza – a nemzetközi labdarúgó-mérkőzéseken is ezt látjuk. Emellett minél több fiatalt építsen be az első csapatba, ahogyan Herczeg András is tette

nyilatkozta Szima a sportlapnak.

az eredeti hír itt elérhető