Ezen a debrecen utcán nem volt biztonságban a parkoló autó

2019.05.21

A gyanúsított egy személyautóból akart pénzt szerezni. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A rendőrségre 2019. április 21-én érkezett bejelentés arról, hogy Debrecenben, a Senyei-Oláh István utcában egy személyautó ajtaját valaki kifeszítette és betörte az ablakát. A rendőrök a helyszínre mentek és adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként látókörökbe került egy 31 éves férfi, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével.

A hajdúhadházi lakost a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást vele szemben. A férfi beismerő vallomást tett és elmondta a rendőröknek, hogy készpénzre volt szüksége, ezért kifeszítette az autó ajtaját, aminek az ablaküvege ennek hatására betört. A férfi átkutatta az autót, azonban üres kézzel távozott.

A Debreceni Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

az eredeti hír itt elérhető