Erdogan: a gyilkosságra a parancs a szaúdi kormányzat legmagasabb köreiből érkezett

2018.11.02

Dzsamál Hasogdzsi újságíró meggyilkolására a parancs a szaúdi kormányzat legmagasabb köreiből érkezett – írta Recep Tayyip Erdogan török államfő a The Washington Post című lap internetes oldalán pénteken megjelent véleménycikkében.

A Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös fényképével illusztrált cikkében a török államfő ugyanakkor felmentette az uralkodót, Szalmán bin Abdel-Azíz királyt a felelősség alól.

“Egyetlen másodpercig sem hiszem, hogy Szalmán király, a szent mecsetek őre rendelte el a Hasogdzsi elleni gyilkosságot”

– szögezte le a török államfő. Fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy “Törökország és Szaúd-Arábia kapcsolatai barátiak”.

Összefoglalva mindazt, amit a Hasogdzsi-ügyről eddig tudni lehet, Recep Tayyip Erdogan kiemelte: Törökország mindent elkövetett, hogy az ügy valamennyi vonatkozására fény derüljön.

“A mi erőfeszítéseink eredményeként tudta meg a világ, hogy Hasogdzsit egy halálosztag hidegvérrel kivégezte, és az is megállapítást nyert, hogy a gyilkosságot előre megfontolt szándékkal követték el”

– írta az államfő. Hangsúlyozta: az események megértéséhez “más, nem kevésbé fontos kérdések” megválaszolására is szükség van.

“Hol van Hasogdzsi holtteste? Ki volt az a +helyi segítő+, akiről szaúdi tisztségviselők azt állítják, hogy neki adták át Hasogdzsi földi maradványait? Ki adott parancsot e kedves lélek meggyilkolására?”

– sorolta a megválaszolandó kérdéseket Erdogan. Hozzátette: sajnos, a szaúdi hatóságok visszautasították a válaszokat. Az elnök megjegyezte: tudnivaló, hogy a gyilkosság elkövetői a Szaúd-Arábiában letartóztatott 18 gyanúsított között vannak, mint ahogyan az is tudnivaló, hogy parancsra cselekedtek.

Erdogan mindazonáltal nem nevezte meg, hogy konkrétan kire gyanakszik. Fontosnak tartotta viszont megjegyezni, hogy bár a gyilkosság szerinte nem tükrözi Szaúd-Arábia hivatalos politikáját, de a Rijádhoz fűződő baráti viszony nem jelenti azt, hogy Ankara szemet hunyna az előre megfontolt gyilkosság felett. Elképesztőnek és elszomorítónak minősítette, hogy egyes szaúdi tisztségviselők megpróbálják takargatni az igazságot.

“A Hasogdzsi-gyilkosság egyértelmű és égbekiáltó megsértése volt a konzuli kapcsolatokról szóló Bécsi Konvenciónak. Az elkövetők megbüntetésének elmulasztása veszélyes precedens lenne”

– hangoztatta véleménycikkében Recep Tayyip Erdogan török államfő.

A szaúdi monarchiát élesen bíráló 59 éves Dzsamál Hasogdzsit, aki egyebek mellett a The Washington Post című amerikai napilap munkatársa is volt, október 2-án gyilkolták meg, azután, hogy bement országa isztambuli konzulátusára, hogy a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokat beszerezze.

az eredeti hír itt elérhető