Debrecen Hotels

Ennyire tartja debreceni szavazóit a Fidesz

  2021 júl 13 / #debrecen
Google ads
Google ads

Megérkezett Debrecenbe is a kormánypárt emojis kampánya, amely a már unalomig ismételt Soros-Brüsszel-migráncsok vonalat viszi tovább.

Kellenek is az ellenségek, hiszen a járvány harmadik hullámát néhány hete “törtük le”, így Soros György is úgy érezte, illene most már előbújnia rejtekéből, és újra “támadni” Magyarországot, és vele együtt Debrecent.

Szembetűnő, hogy a Fidesz egyre egyszerűbb üzenetekkel operál, a hangulatikonokkal pedig állítólag a fiatalokat próbálják kissé izzadtságszagúan megszólítani. De sikerült?

Hogy miért tolja rendületlenül a kormány ezt a bóvli apropagandát?

Két oka lehet.

Az egyik verzió az, hogy a precíz Habony-művek felmérte, hogy még mindig létezik egy kellően széles réteg, akik beveszik a riogatást, és – tájékozottság híján – kritika nélkül elfogadják, amit a számukra még mindig szimpatikus Orbán Viktor mond.

A másik lehetőség, hogy szerencsétlen spirálba került a propagandagépezet, és már nem lehet belőle kiszállni. Még gyanút fogna a nép, hogy a 2015 óta tartó riogatás nem is volt annyira indokolt.

A gagyi plakátokat a Momentum néhány településen elkezdte leragasztgatni olyan kérdésekkel, amelyek szerintünk fontosabbak, mint a sorosozás- brüsszelezés:

Sz. Sz.