Élő adásban békült ki a Viszkis és Vujity Tvrtko

2018.06.07

Ambrus Attila volt Vujity Tvrtko vendége az ATV Egyenes Beszéd c. műsorában. Mivel az előző találkozásuk nem sikerült túl fényesre, Tvrtko igyekezett tisztázni a dolgokat, és leszögezte, sajnálja, ha ott valami félrement. Amit pedig ezt követően kérdez, az kizárólag az újságírói érdeklődéséből fakad.

Az egykori Viszkis Rabló elmondta, több külföldi országban tartott/tart mostanában előadásokat, ahol elsősorban a reintegrációról szokott beszélni, fórumot tartani. Ambrus elmondta, mindig szót ejt ilyenkor a gyerekkoráról is, arról, mennyire fontos a szülői háttér és a szeretet.

„Én ezek hiányában nőttem fel, valószínűleg nem ezért lettem bankrabló, de szerepet játszhatott ez is abban, hogy rossz útra csúsztam”

– magyarázta. Hozzátette: szabadulása óta tisztességes életet él, próbál visszailleszkedni a rendszerbe.

az eredeti hír itt elérhető