Debrecen Hotels

Elmaradt az SZFE-oktatók és Káel Csaba formális megbeszélése

  2020 okt 12 / #debrecen
Google ads
Google ads

Formális szakmai beszélgetésre hívta meg Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Film- és Média Intézet oktatóinak delegációját hétfő délutánra a Nemzeti Filmintézetbe, ahová – az előzetesen megbeszéltekkel szemben – hallgatók is elmentek, ezért az oktatókkal tervezett első formális beszélgetésre ez alkalommal nem kerülhetett sor – közölte az intézet az MTI-vel.

Mint írták, az előzetes tervek szerint Káel Csaba a beszélgetésen előbb az egyetem részéről felhatalmazást kapó oktatókkal alakítana ki közösen fejlesztési koncepciót, amelyről később megkezdődhet az egyeztetés a diákokkal.

“Az előzetesen megbeszéltekkel szemben hallgatók is eljöttek az egyeztetésre, ezért az oktatókkal tervezett első formális beszélgetésre ez alkalommal végül nem kerülhetett sor” – olvasható a közleményben.

A mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelten fontosnak tartja, hogy a szakmai fejlesztési koncepció irányelveit az oktatókkal a kölcsönös elismerés és bizalom mentén lefektetve, több lépcsőben, fokozatosan határozzák meg – írták.

“Káel Csaba kezdeményezéséhez híven továbbra is várja az SZFE mozgóképes tanárait az oktatás szakmai kérdéseinek megbeszélésére, hogy a megfelelő időben, módon és mélységben vonhassák be az egyetem szakmai közösségét, érintett diákjait” – tartalmazza a közlemény.