Elkezdték építeni a 453 millióba kerülő debreceni biciklispályát

2021.10.14

Elkezdődött a pallagi velopark kialakítása. A BMSK Zrt. három ütemben valósítja meg a verseny- és hobbikerékpárosok számára profi körülményeket biztosító pályák építését. A részletekről a helyszínen számoltak be a beruházó, a város, valamint a Magyar Kerékpáros Szövetség képviselői.

2018-ban született meg a kormánydöntés arról, hogy Debrecenben velodrom épül. A Pallagra tervezett létesítményhez más fejlesztések is kapcsolódnak. A leendő kerékpáros központ első megvalósuló eleme a velopark. A beruházás első üteme már elkezdődött, ennek részeként a területen kialakítanak egy 800 méteres aszfaltborítású országúti kerékpáros edzőkört, valamint egy pumpapályát (cyclocross) is öt darab, egyenként 3-5 méter magas dombbal. Kiépül a pályák elérhetőségét biztosító infrastruktúra is, közte egy bekötőúttal és parkolókkal. A kivitelezés befejezési határideje 2022. január. Ezt követően versenyeket is lehet rendezni a két pályán.

Papp László polgármester bejelentette, hogy a következő ütemet 2022-ben valósítják meg. Ekkor a területen épül egy 600 négyzetméteres, ponyvával fedett mobil sportcsarnok. Végül pedig az első ütemben kialakított országúti pálya hossza több mint duplájára nő egy 1 km-es szakasz hozzáépítésével. A harmadik ütem a velodrom kivitelezésekor valósul majd meg. 24 hektáros terület kerékpáros elérhetősége is sokat javul majd.

„Debrecenben nagyon erős a kerékpársport, aminek egy fellegvára épül itt. A beruházáshoz kapcsolódva a kerékpáros közlekedési infrastruktúra is javul. Már készen állnak a Pallagi úti kerékpárút folytatásának kiviteli tervei. Jelenleg a TEVA gazdasági bejáratáig lehet kerékpárúton közlekedni, ezt a nyomvonalat vezetjük tovább egészen a 4-es számú főútig. Ott csatlakozik majd a kerékpárút a velodromot is magába foglaló kerékpáros központhoz, illetve a 4-es főút fejlesztésével összefüggésben megépülő, Pallag és Bocskaikert közötti kerékpárúthoz is.”

– tette hozzá a városvezető.

Bemutatták a debreceni velodrom helyszínét

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke úgy fogalmazott: Debrecenben jöhet létre Európa legkorszerűbb komplex edzőközpontja, ahol versenyeket is lehet majd rendezni, így az edzőtábor-turizmus, a sportturizmus kedvelt célpontja lehet a város.

„Ha mindez megvalósul, akkor az összes debreceni általános iskolás gyermeket ki fogjuk tudni szolgálni közlekedésbiztonsági- és ügyességi képzéssel, oktatással. Ez egy elég széles merítési bázis az utánpótlásnevelés szempontjából, közülük számos versenysportoló kerülhet ki”

– tette hozzá a szövetség elnöke.

A sajtótájékoztató végén Becsky András, a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezetője bejelentette, hogy együttműködési megállapodást kötöttek a Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesülettel a debreceni kerékpársport fejlesztéséért. Ennek értelmében az országúti kerékpáros szakágat a DSC-SI, a terep típusú szakágakat (mountain bike, cyclocross) pedig a DKSI vezeti majd tovább. A két csapat a jövőben egységesen DSI Cycling Team néven indul a versenyeken, így Magyarország legnagyobb kerékpáros sportegyesülete alakul meg Debrecenben.

az eredeti hír itt elérhető