Debrecen Hotels

Elkezdődött az ukrajnai gyerekek nyári tábora a Velencei-tónál

  2019 jún 14 / #debrecen
Google ads
Google ads

Elkezdődött az ukrajnai gyerekek nyári tábora a Velencei-tónál, a Velencei-tavi Vízi Sportiskolában zajló programot a magyar kormány 35 millió forinttal támogatja.

A témában tartott pénteki gárdonyi sajtótájékoztatón Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy ötödik éve szervezik meg a tábort és “a tapasztalatok abszolút pozitívak”, hiszen azoknak a gyerekeknek adnak lehetőséget lelki megerősödésre, akiknek édesapja a kelet-ukrajnai fronton meghalt, vagy megsérült. Az elmúlt négy évben több mint kétezer ukrajnai gyerek fordult meg a nyári táborban, idén további 242 érkezik – tette hozzá.

Szuperák Brigitta az Országgyűlés ukrán nemzetiségi szószólója elmondta, hogy szerdán érkezett az első turnus, amit további öt követ majd a következő hetekben. A jelenleg a Velencei-tónál tartózkodó gyerekek Ukrajna több területéről érkeztek, főként Munkácsról, Lembergből, Ivano-Frankivszkből, Ternopilből és Ungvárról.

Soltész Miklós megjegyezte: a térségben a különböző nemzetek egymásra vannak utalva, s nem engedhetik meg, hogy külső erők, nagyhatalmak határozzák meg kapcsolatrendszerüket.

Szuperák Brigitta közölte, hogy a gyerekek közül többen még a megyéjükön kívül sem jártak, ezért óriási élmény számukra a magyarországi nyaralás. A tervek szerint a sok fürdés mellett ellátogatnak a dinnyési vármakett parkba, Gárdonyba a Gárdonyi Géza emlékházba és a rönkvárba, illetve lesz egy fővárosi kirándulás állatkerti és parlamenti látogatással.