Debrecen Hotels

Elkezdődött a Felsőpércsi út építése

  2018 Már 27 / #debrecen
Google ads
Google ads

2017 májusában Türk László önkormányzati képviselő vállalásai között szerepelt a Nagycsere-Haláp ívóvízhálózat kiépítése, amelynek finanszírozására a kormány 562 millió forintos támogatást nyújt, így ebben az évben elkezdődhet a beruházás.

Ugyancsak fontos vállalás volt a Felsőpércsi utca szilárd burkolattal való ellátása. Erre a fejlesztésre az önkormányzat pályázatot nyújtott be és sikeresen szerepelt.

A Felsőpércsi utca útépítésének első üteme a „Külterületi helyi közutak fejlesztése és munkagép beszerzése” elnevezésű pályázati forrásból valósul meg. A Borbolya utca és a Levendula utca közötti szakaszon 512 méter hosszban, 5,5 méter szélességben kerül sor útépítésre, valamint nyílt, burkolt csapadékvíz-elvezető árok létesítésére. A munkálatok mintegy bruttó 100 millió forintba kerülnek.

fpu1

A kivitelezés várhatóan négy hónapon belül fejeződik be. Ezt követően a jelenleginél biztonságosabban tudnak közlekedni a gyalogosok és a járművek a Felsőpércsi utca érintett szakaszán.

Az építési munkálatok ideje alatt az önkormányzat az erre közlekedők türelmét és megértését kéri.

Fotók: Miskolczi János