Debrecen Hotels

Elhunyt Paudits Béla

  2018 jún 13 / #debrecen
Google ads
Google ads

68 évesen meghalt Paudits Béla. A gyászhírt a Madách Színház megerősítette. A színész egy hete került kórházba agyvérzéssel.

Egy héttel agyvérzése után, 68 éves korában elhunyt Paudits Béla, Jászai Mari-díjas színész. A művész az elmúlt években sokat betegeskedett.

A színészt múlt pénteken szállították kórházba, és noha a hét elején egy kicsit jobban lett, ma délután elhunyt az intenzív osztályon

– értesült a Story Magazin a Jászai Mari-díjas művész gondozójától szerda délután.

 

A Jászai Mari-díjas színész és énekes a Madách Színház tagja volt. Színpadi munkája mellett számos játékfilmben és tévéfilmben is szerepelt, de rendezéssel is foglalkozott és szinkronizált is.

Paudits Béla az elmúlt évtizedben főleg rossz anyagi és egészségügyi helyzetével szerepelt a hírekben. A művész többször elmondta, hogy belefáradt a betegeskedésbe, és már csak a halált várja.

Pauditsot évekkel ezelőtt gyomorfekéllyel műtötték, ami elfertőződött, és bélcsavarodást kapott. A színművész akkor majdnem meghalt, és teljesen kiábrándult az egészségügyből, onnantól kezdve

nem is nagyon fogadott el kezelést vagy segítséget.

Tavasszal ugyan megkapta az 1993-ban át nem vett Jászai Mari-díja után járó kiegészítést, de ezt már nem élvezhette sokáig.