Debrecen Hotels

Elhunyt Fodor Ákos, a debreceni röplabda egykori kiválósága

  2022 jan 09 / #debrecen
Google ads
Google ads

Szombaton, 68 éves korában elhunyt Fodor Ákos egykori válogatott röplabdázó, magyar bajnok edző.

A magyar szövetség honlapja felidézi, hogy Fodor feladóként 1976 és 1982 között 68 mérkőzésen szerepelt a magyar válogatottban, amellyel 1978-ban a világbajnokságon 14., egy évvel később az Európa-bajnokságon pedig nyolcadik helyezett volt.

A Debrecen, a TFSE és a Bp. Vasas Izzó, illetve a Tungsram SC színeiben 1969 és 1986 között játszott az élvonalban, bajnoki címet és Magyar Népköztársasági Kupa-győzelmet is három alkalommal ünnepelhetett.

Visszavonulása után a magyar női válogatott másodedzőjeként, majd 1990-ig a Tungsram SC női csapatának vezetőedzőjeként dolgozott, utóbbival 1988-ban bajnok lett, az MNK-t ugyanabban az évben és egy idénnyel később is megnyerték. A továbbiakban testnevelő tanárként és utánpótlásedzőként még évtizedekig szerepet vállalt a magyar röplabdasportban.

Fotó: hunvolley.hu

(MTI)