Elfogyott a néni tüzelője, segítettek a debreceni rendőrök

2018.02.25

A ház fűtetlen volt, a tüzelője pedig elfogyott az idős asszonynak. A debreceni rendőrök segítettek.Egy idős nő tett bejelentést a rendőrségre 2018. február 23-án 13 óra 45 perckor arról, hogy Debrecen-Dombostanyán lévő otthonában nem tud fűteni, a lakásban nagyon hideg van. Az asszony a segítségére siető rendőröknek elmondta, hogy elfogyott a tűzifája és nincs lehetősége ismét vásárolni, az udvaron található fa pedig elázott, így azzal nem sikerült begyújtani, csak füstölt.

Az egyenruhások észlelték a házban a sűrű füstöt, ezért a szobákat átszellőztették, a 70 éves nőt pedig beültették a szolgálati kocsiba, valamint adtak neki takarót és meleg teát. A rendőrök az önkormányzaton keresztül gondoskodtak arról, hogy legyen elegendő tűzifa, amit felaprítottak, valamint segítettek a kályha begyújtásában.

favre1

Annak érdekében, hogy az idős asszonnyal ne történjen semmi baj, a helyi körzeti megbízottak visszatérően ellenőrizni fogják a házat.

az eredeti hír itt elérhető