Debrecen Hotels

Elfogták a páncélszekrény-tolvaj banda harmadik tagját is

  2018 feb 19 / #debrecen
Google ads
Google ads

A rendőrök nagy erőkkel keresték a 46 éves férfit, akit debreceni búvóhelyén elfogtak és bűnügyi őrizetbe vettek.

Mint arról korábban hírt adtunk, egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2018. január 27-én 6 óra körül arról, hogy ismeretlenek betörtek a házába és elvitték a páncélszekrényét, amelyben közel 36 millió forint volt. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit.

Két nyíradonyi férfit a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály nyomozói rövid időn belül elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. A Debreceni Járásbíróság 2018. január 30-án 19 éves J. Bencét előzetes letartóztatásba, míg a 31 éves S. Sándort házi őrizetbe helyezte. A bűncselekmény elkövetésével összefüggésben a rendőrök látókörébe került egy harmadik férfi is, aki ellen országos elfogatóparancsot adtak ki.

A nyomozás adatai szerint a három férfi hetekig, gondosan előkészítette a bűncselekmény elkövetésének részleteit. A gyanúsítottak több menekülési útvonalat is terveztek, de arról is gondoskodtak, hogy gépjárművet cseréljenek.

A betörést követően a három férfi egy Nyíradony melletti erdőben pakolta át a páncélszekrényből a pénzt egy táskába, majd a széfet egy mocsaras területen elrejtették. A páncélszekrényt a tűzoltóság munkatársainak segítségével lehetett kiemelni a mocsárból.

A pénz egy részét az egyik gyanúsított a garázsában ásta el, ott azonban a nyomozók megtalálták és lefoglalták.

A rendőrség honlapján a nyomozó hatóság 2018. január 30-án felhívást tett közzé a harmadik, szökésben lévő feltételezett elkövető felkutatása érdekében. A beszerzett információk alapján a debreceni nyomozók, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen, összehangolt akcióban 2018. február 16-án debreceni búvóhelyén elfogták G. Lászlót. A 46 éves férfit a rendőrök előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály a hajdúböszörményi férfival, valamint a 31 éves és a 19 éves gyanúsítottakkal szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.