Életveszélyesen megfenyegette adósát és annak családját egy debreceni férfi

2018.12.27

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki elévült tartozásának behajtása céljából életveszélyesen megfenyegette a sértettet és családját.

A vádlott még 2003-ban adott kölcsön összesen mintegy 700.000-Ft-ot a sértettnek, aki a tartozását csak részben fizette vissza.

Az adós ellen büntetőeljárást indult, majd jogerős elítélésére is sor került.

Miután az adós büntetését letöltötte, a vádlott 2016. januárja és 2017. október 10. napja közötti időszakban rendszeresen megjelent a férfi házánál és követelte a pénzét, azonban a sértett nem fizetett.

A vádlott 2017 szeptemberében és októberében több alkalommal elment a sértett lakására, a kapun becsengetett. A sértett és édesanyja kimentek a házból az udvarra, ekkor a vádlott

követelte a pénz visszaadását, majd hangosan szidalmazta és megöléssel fenyegette őket. A fenyegetések a sértettben komoly félelmet keltettek, ezért értesítette a rendőrséget.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlott ellen folytatólagosan elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. Vádiratában börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabására tett indítványt.

az eredeti hír itt elérhető