Elbúcsúztatták a Koszovóba induló békefenntartó katonákat Debrecenben

2018.07.25

Hamarosan Koszovóba utazik a Magyar Honvédség (MH) KFOR kontingens 19. váltása, a katonákat, családtagjaik jelenlétében, ünnepségen búcsúztatták el szerdán a debreceni Kossuth laktanyában.

A debreceni székhelyű 5. Bocskai István lövészdandár katonái a kezdetektől, 1999-óta vesznek részt a világ számos térségében béketámogató missziókban, köztük a Balkánon, Koszovóban – emlékeztetett beszédében a dandár parancsnoka.

Ruszin Romulusz dandártábornok elmondta: a kora ősszel Koszovóba induló mintegy négyszáz katona közül több mint háromszáz a Bocskai dandár katonája, akik hat-hét hónapon át a KFOR-parancsnok közvetlen alárendeltségében, harcászati tartalék zászlóaljban fognak szolgálni.

Alapvetően készenléti- és járőrözési feladatokat látnak majd el, de más nemzetek katonáinak “tömegkezelési feladatokra” való kiképzésében is részt vesznek – ismertette a tábornok.
Ruszin Romulusz felhívta a kiutazó állomány figyelmét, hogy a katonai szolgálat csapatmunka, csak együtt, egymásra figyelve és vigyázva lehetnek sikeresek.

Missziós munkájuk során önmaguk mellett családjukat, városukat, a honvédséget és Magyarországot is képviselik – hangsúlyozta a dandár parancsnoka, megjegyezve, hogy Magyarország megítélése a Magyar Honvédségen keresztül is táplálhatja azt a bizalmat, amely más téren, a politika, a gazdaság terén az ország iránt megnyilvánul.

Az ünnepség végén a Legoza Bálint alezredes vezette kontingens katonái díszmenettel tisztelegtek parancsnokaik és családtagjaik előtt.

az eredeti hír itt elérhető