Debrecen Hotels

Egyelőre nem lesz ítélet Lagzi Lajcsi ellen

  2021 júl 13 / #debrecen
Google ads
Google ads

Elnapolta a bíróság a holnapra, vagyis július 14-re kitűzött tárgyalást, így egyelőren nem születik ítélet Lagzi Lajcsi ügyében.

Az ítélethirdetést a Budaörsi Járási Bíróság szeptember 10-e körüli időpontra napolta el, addig még várni kell a döntésre.

Galambos Lajos, vagyis Lagzi Lajcsi nyolc társával együtt áram-, víz- és gázlopás mellett vesztegetés miatt áll bíróság elé. A per már lassan hat éve tart, de ítélet legkorábban szeptemberben születhet.

Galambosék a vádirat szerint lakóhelyükön szabálytalanul vételeztek áramot, vizet és gázt, mégpedig olyan módon, hogy

a közműveket a megkötött szolgáltatói szerződések alapján beköttette a saját, vagy nevezett ingatlanokra bejegyzett cégek nevére, majd illegális rácsatlakozásokat építtetett ki a mérőórák megkerülésével és II. r. G. B. vádlott tudtával.

A sértetti oldalon a E-On Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt.-t, az Észak-dunántúli Vízmű Zrt.-t, Égáz-Dégáz Zrt.-t, illetve a Tigáz-DSO Kft. szolgáltató cégek állnak – írja az Index.

Lagzi Lajcsit akár 2-12 év szabadságvesztésre is ítélhetik, a bíróságnak azonban lehetősége van arra, hogy figyelembe vegye, hogy Galambos Lajos egy állami díjjal kitüntetett, ismert művész, aki három gyermekéről és súlyos beteg feleségéről is gondoskodik.

Rendőrök rohanták le Lagzi Lajcsi házát, a zenész nincs Magyarországon