Egy nagy hupli földet és egy betonelem lejtési szögét is megvizsgálták a politikusok a Petőfi téren
2022.07.21Térkő-síkságot, egy kupac földet és egy betonelem lejtési szögét is behatóan megvizsgálták debreceni politikusok az épülő Petőfi téren szerdán. Erről Pósán László országgyűlési képviselő számolt be közösségi bejegyzésében.

Pósán (illetve közösségi oldalának adminisztrátora) a térkövekkel gazdagon kirakott illusztrációs képekhez rutinból hozzá is rendelte a Zöld Város Programot. Debrecenben igen népszerű kifejezés ez, amikor területfejlesztés alatt leginkább pár ezer térkőkocka lerakását értik némi növényzettel. Sebaj, tekintsünk bizalommal a jövőbe, és olvassuk teljes egészében a mondanivalót!
Bízom benne, hogy a rekonstrukció befejezésével városunk újabb különleges színfolttal gazdagodik, mely a debreceniek kényelmét szolgálja. Képviselőtársaimmal ma megnéztük a Zöld Város Program keretében folyó átalakítás munkálatait, melyek már a második ütemnél járnak, így hamarosan látványos fázisába ér a kivitelezés
– tette közzé a politikus.
Emlékeztetőül
A polgármester szavai a munkaterület átadásakor 2021 decemberében:
A Petőfi tér 17 ezer négyzetméteren, azaz teljes egészében megújul. Újdonságként a terület központjában egy több mint 400 négyzetméteres tó kap helyet, melybe 800 darab vízinövényt telepítenek. A tó mellett kap majd helyet egy 325 négyzetméteres faburkolatú terasz, amelyhez kapcsolódóan egy pavilon épülhet.
„Ez a pavilon egy külön beruházásban valósul meg, de szándékaink szerint mire elkészül a park rekonstrukciója, ezt az épületet is be tudjuk fejezni. Ennek elsődleges célja, hogy a téren folyamatosan legyen élet valamilyen kávézó vagy grillterasz révén” Ugyancsak új elemként kerül a térre egy 750 négyzetméteres gumi burkolatú, körülkerített játszótér 12 db játszóeszközzel és mászódombbal, illetve egy különleges várostörténeti tanösvény is.
A Petőfi téri beruházás része általános zöldfelület-rekonstrukció is: 85 darab új fát, 3 ezer négyzetméter cserjét és évelő növényt ültetnek el, emellett több mint 6 ezer négyzetméternyi fűfelületet frissítenek fel a parkban.
Fotók: Pósán László
Alakul a Petőfi tér – Pósán László is kipróbálta az új térkövet
Uniós forrásból újul meg a Petőfi tér, így fog kinézni jövő őszre – látványtervek