Egy lány miatt verekedtek a tiszacsegei fiatalok

2019.12.03

A Debreceni Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a fiatalkorúval szemben, aki verekedéssel próbálta rendezni konfliktusát.

A 17 éves vádlott és a 15 éves sértett 2018. augusztus 04. napján 18:00 óra körül egy tiszacsegei rendezvényen találkoztak, majd közös lányismerősük miatt szóváltásba keveredtek egymással. A vita közben elhatározták, hogy konfliktusukat verekedés útján rendezik.

A vádlott és a sértett egy partmenti erdős részre mentek, ahol a 17 éves fiú egy fából készült boxert húzott kezére és egyszer fejen ütötte a sértettet. Ezután még három-négy alkalommal, ököllel megütötte a fiú felső testét. A vádlott támadása olyan gyors volt, hogy a sértett nem tudott védekezni.

A cselekmény során a sértett a koponya bal oldalán hámhorzsolásos sérülést szenvedett, melynek gyógytartama 8 napon belüli. Figyelemmel azonban a bántalmazás módjára, erejére, eszközére és a sérült testtájékra, a vádlott szándéka 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlottal szemben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban az ügyészség arra tett indítványt, hogy a járásbíróság az iratok tartalma alapján, tárgyalás lefolytatása nélkül a vádlottal szemben jóvátételi munka intézkedést szabjon ki és rendelje el a vádlott pártfogó felügyeletét, továbbá az eszközül használt boxert kobozza el.

az eredeti hír itt elérhető