Egy hónappal később indul a három új hajdú-bihari rádió

2018.01.11

Hozzájárult a Médiatanács, hogy az Andy Vajna érdekeltségi körébe tartozó LB Rádió Kft. – egy hónap halasztással – legkésőbb február 1-jén kezdje meg médiaszolgáltatását a Hajdúböszörmény 98,9 MHz, a Hajdúnánás 93,3 MHz és a Hajdúszoboszló 100,6 MHz helyi frekvencián.
Felidézték, hogy még a médiatanács jogelődje, az Országos Rádió és Televízió Testület dolgozta ki a médiaszolgáltatás megkezdésének halasztását engedélyező gyakorlatot, amelyet azóta is következetesen alkalmaz a grémium, ha a kérelmeket határidőben és kellőképpen alátámasztva terjesztik elő.

Azt írták, 2011 óta összesen harminchatszor fordult elő, hogy a testület hasonló ügyben hozott döntést, legutóbb tavaly augusztusban, a Mária Rádió Savaria esetében, a Szombathely 88,4 MHz-en.

A jogosultság időtartama ugyanakkor nem a szolgáltatás megindulásától, hanem a hatósági szerződés megkötésétől kezdődik, és a pályázatot elnyert szolgáltatóknak már a szerződés megkötésének időpontjától fizetniük kell a médiaszolgáltatási díjat is – olvasható a közleményben.

az eredeti hír itt elérhető