Debrecen Hotels

Ég a negyedik gyertya is Debrecenben, alpolgármester és egyházi vezetők mondtak ma beszédet

  2021 dec 19 / #debrecen
Google ads
Google ads

Advent negyedik vasárnapján Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere, Makláry Ákos, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke, Tóth László, a Debreceni Megtestesülés Plébánia plébánosa és Kapin István, a Debreceni Görögkatolikus Parókia parókusa mondták el ünnepi gondolataikat és gyújtották meg az öröm gyertyáját a Nagytemplom mögötti Emlékkertben.

Barcsa Lajos alpolgármester beszédében többek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben a járvány miatt „kizökkent” időben a hittel reményteli várakozás vagy a békés együttlét reménye különös jelentőséget kap. Az elcsendesülés, az egymásra figyelés, a karitatív közösségek segítő keze, és mindannyiunk cselekvő szolidaritása a rászorultak felé. A család, az otthon, tágabb értelemben a közösségünk féltése és fontossága mindenki életében kiemelt szerepet kell, hogy kapjon.

Ugyanakkor, talán még a világjárvány okozta bajoknak is lehet pozitív hatása akkor, ha mindez segíti a valódi kötődések megélését. A rádöbbenést, hogy mennyire nélkülözhetetlenek az elmélyült kapcsolatok. Hiszen ezt megelőzően sokszor, sokan éltek úgy, hogy már-már elveszni látszottak a valódi, tartalmas pillanataik. A napi hajsza gyakran vonta el figyelmünket a családdal, barátokkal töltött időről, de ahogy az élet külső kényszerből lelassult, könnyebben találjuk meg annak a módját, hogy kapcsolatban maradhassunk szeretteinkkel. 

Az esemény itt visszanézhető.