“Dzsudzsák Balázs tudna segíteni a magyar válogatottnak” – kitálalt a Loki egykori sikeredzője

2021.10.14

A DVSC-vel 2005-ben és 2006-ban is bajnoki címet szerző Supka Attila adott interjút a kormánypárti Origo portálnak.

A debreceni szurkolók körében a mai napig nagy megbecsülésnek örvendő tréner mesélt a Lokival való szakításáról is, mint mondta, rossz döntés volt felmondania a Rabotnicski Szkopje elleni vereség után.

Rutintalan voltam, fiatal, azt gondoltam, hogy nyertem a Debrecennel két aranyérmet az NB I-ben, ide nekem az oroszlánt is. Ha felállok, akkor majd tárt karokkal várnak máshol és kapkodnak értem. Ott a tulajdonos, Szima Gábor a szkopjei vereség után nagyon keményen belegázolt a magyar edzőkbe

– meséli Supka.

A kormánymédia által erősen reklámozott Dzsudzsák is szóba került, arra a kérdésre, hogy lesz-e még a Loki kapitánya magyar válogatott, Supka Attila így felelt:

A nyáron erre a kérdésre azt feleltem, hogy nem. Mert Balázs játékáról azt gondoltam, hogy a játéka lefelé szálló ágban van. Abba a válogatottba, amely a nyári Európa-bajnokságon szerepelt, nem lett volna helye. Csakhogy, azóta eljött az ősz, s látva a nemzeti csapat mostani produkcióját, azt kell mondanom, hogy Dzsudzsák Balázs tudna segíteni a magyar válogatottnak.

A teljes interjú.

az eredeti hír itt elérhető