Dühös fiatalember dobott ki egy tévét a debreceni társasház ablakán

2021.07.14

A Debreceni Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki italozás közben vált agresszívvé.

A 20 éves vádlott 2021. április 04-én délelőtt a nagynénjénél tartózkodott annak debreceni lakásában. A vádlott alkoholt fogyasztott, közben vigasztalta rokonát, akitől élettársa csupán néhány órával azelőtt költözött el.

A vádlott a beszélgetés közben ittas állapotba került és indulatossá vált, majd 11 óra 35 perckor dühében felkapta a volt élettársnak a lakásban hagyott televíziókészülékét, és azt az első emeleti lakás egyik szobájának ablakán keresztül kidobta. A készülék az utcára esett és összetört, abban 45.000 Ft rongálási kár keletkezett.

Kenyérpirítóval dobtak meg egy motorost Debrecenben

A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben megbotránkozást és riadalmat keltsen.

A Debreceni Járási Ügyészség a tettét beismerő vádlottal szemben garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban arra tett indítványt, hogy a járásbíróság az ügyiratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.

az eredeti hír itt elérhető