Decemberben zárul a Bach összes orgonaműve sorozat

2018.11.24

Szathmáry Zsigmond orgonaművész, zeneszerző estje zárja december 14-én a Bach összes orgonaműve című sorozatot a Hold utcai templomban Budapesten.

A műsorban többek között a g-moll fantázia és fúga, az a-moll concerto Vivaldi nyomán, az Auf meinen lieben Gott, az In dulci jubilo és a Pastorella hangzik el.

December 7-én a Junior Prima díjas Szabó Balázs ad hangversenyt, amelyen egyebek mellett a h-moll fantázia, a c-moll fúga, a G-dúr concerto és a C-dúr prelúdium szólal meg.

A sorozat művészeti vezetője Fassang László orgonaművész, a sorozatban mellette eddig olyan jelentős művészek szólaltatták meg ezt a különleges orgonát, mint Christoph Bossert (Németország), Vincent Thévenaz (Svájc), Karosi Bálint, Tóka Ágoston, Frédéric Champion és Benjamin-Joseph Steens (Belgium) – közölték a szervezők az MTI-vel.

A Hold utcai templom Bach-orgonája Budapest első olyan orgonája, mely ötvözi a J. S. Bach által használt hangszerek hangzását, továbbá külső megjelenésében is megidézi a 18. század orgonáit. Minden művész keze alatt másképpen szólal meg ez a hangszer, amely a Zeneakadémia orgonaszakos hallgatóinak rendszeres gyakorlóhelye, ezen túl pedig jelentős szerepet tölt be a főváros sokszínű zenei életében is.

az eredeti hír itt elérhető