Debreceni tragédia szemtanúit keresik

2018.06.12

A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. június 8-án 23 óra 20 perc körül egy férfi közlekedett személygépkocsival Debrecenben, a Füredi úton, a Dózsa György utca felől a Bem tér irányába, amikor nem biztosított elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen kerékpárjukat toló 43 éves férfinek és 45 éves nőnek.

Az ütközés következtében a 43 éves férfi a helyszínen életét vesztette, míg a nő súlyos sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri a baleset szemtanúit, illetve azokat, akik az eset körülményeiről információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy tegyenek bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

az eredeti hír itt elérhető