Debreceni győzelmek a hétvégi junior hokitornán

2018.02.19

Február 16-18-a között rendezték meg Debrecenben a szlovák bázisú nemzetközi
bajnokság, a Carpathian Junior Hockey League (CJHL) 3 fordulóját, ahol a debreceni,
egyben a magyar jégkorongsportot a Debreceni Hoki Klub U 16-os csapata képviselte.
A hazaiak mellett Kiejvből és Harkovból két ukrán csapat, Csehországból a Brumov-Bylnice,
Lengyelországból pedig a Sanok reprezentánsai érkeztek, míg Romániából a Dunarea Galati,
Szlovákiából a HK Mládez Michalovce serdülő csapatai vettek részt a tornán.

A mieink pénteken a papírforma szerint legerősebb csapatokkal kerültek szembe. A délelőtti
találkozón kissé megilletődötten kezdtek, három góllal is elhúzott az idei tabellát
pontveszteség nélkül vezető harkov-i együttes. A második játékrészben magára talált a
debreceni legénység, uralták a játékot, két gólra megközelítették az ellenfelet, így György
József edző a vereség ellenére is elégedetten nyugtázta a látottakat.

A nap második összecsapásán fiaink a Kryzhynka Kyjev csapatával találkoztak és fegyelmezett hokival, kiváló védekezéssel 2-1-re legyőzték az ukránokat. Akik látták a mérkőzést, azok számára nem volt meglepő a végeredmény.

A hazai sikerek a második játéknapon folytatódtak. Előbb komoly energiákat mozgósítva 2-0
arányban bizonyultunk jobbnak a Michalovce együttesénél, majd a tornára igen erős kerettel
érkező Dunarea Galati csapatát vertük 3-2-re, büntetőlövések után.

A harmadik napra jutott a két könnyebbnek tűnő ellenfél, a Sanok és Brumov-Bylnice.
György József legényei érvényre juttatták a papírformát és mindkét ellenlábasukat, ha nem is
túl könnyen, de biztos, 4-2-es gólkülönbséggel intézték el.

A háromnapos tornán a mieink összesen hat alkalommal léptek pályára, ebből ötször
nyertek és 14 pontot itthon tartottak a lehetséges 18-ból. Ezzel a teljesítménnyel
megszerezték a hétvégi torna 2. helyét, az összesített ponttáblázaton pedig egy pontra
közelítették meg az ezüstéremre pályázó kijevi alakulatot. A CJHL idei kiírásából azonban még hátra van az utolsó erőpróba, mely április 6-8-a között, a csehországi Brumov-Bylnice-
ben kerül sorra.

– Debreceni Hokiklub –

az eredeti hír itt elérhető