Debreceni baleset szemtanúit keresik

2018.01.05

A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2017. december 17-én 11 órakor Debrecenben, a Veres Péter utcán közlekedett egy ismeretlen személy az általa vezetett Daewoo típusú személygépkocsival, amikor haladása során a Gólya utca és a Senyei-Oláh utca kereszteződésében úgy fordult balra, hogy összeütközött egy kerékpárossal. A biciklis a balesetben nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri a bűncselekmény szemtanúit, illetve azokat, akik az eset körülményeiről információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

az eredeti hír itt elérhető