Debrecenben is ad ingyenes koncertet a Fesztiválzenekar

2018.04.05

Tizenkét megye tizenkilenc településén adnak ingyenes koncerteket iskolákban, templomokban és idősotthonokban a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) kamaraformációi április 9. és 14. között.

A Közösségi Heteknek olyan komoly hagyománya van, hogy a BFZ zenészei április 11-én már a 100. idősotthonban koncerteznek Magyarországon, a jubileumi hangverseny a Fővárosi Önkormányzat X. kerületi, Gergely utcai idősotthonában lesz. A Játékidő című programmal emellett kamaraformációk látogatnak el Salgótarján, Szada, Mikepércs, Hajdúböszörmény, Szerencs, Mezőszilas, Tatabánya, Encs, Zalakomár és Tököl idősotthonaiba is – közölte a zenekar szerdán az MTI-vel.

Az elhagyott, vagy már más funkcióban működő zsinagógákban is folytatódik a Fesztiválzenekar koncertsorozata, ezúttal Balatonfüreden és Szentesen. A felújított balatonfüredi zsinagóga idén tavasszal nyílt meg Zsidó Kiválóságok Háza néven, s a Fesztiválzenekar koncertje lesz az egyik első program az új épületben. A szentesi zsinagógában jelenleg a városi könyvtár működik, de az épület kívül ma is őrzi eredeti stílusjegyeit.

A zenekar barokk együttese és Midori Seiler hegedűművész Jánoshalmán és Debrecenben katolikus, Dunaújvárosban pedig evangélikus templomban mutatja be Bach zenéjét.
A Zenevár című interaktív programot ezúttal a BFZ budapesti nagykoncertjének, a TérTáncKoncertnek főhősei, több mint 500 hátrányos helyzetű és szerencsésebb sorsú térségben élő gyerek élvezheti majd Salgóbányán, Tégláson és Karcagon. A fiatalok most először találkoznak a velük együtt fellépő társaikkal egy nagy közös próbán, emellett pedig fejlesztő-ismerkedő foglalkozáson vesznek részt. A zenekar kisebb formációja Cserdibe is ellátogat, ahol a Baranyában készülő táncos fiatalok találkoznak egymással.

“A lényeg az, hogy szolgáljuk azt az országot, várost, azt a közösséget, amely a működésünket lehetővé teszi. Mivel nem mindenki jut el a koncerttermekbe, mi megyünk el hozzájuk iskolákba, templomokba, idősotthonokba” – idézi a közlemény Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója szavait, aki együttese életében kiemelten fontosnak tartja az ingyenes közösségi koncerteket.

az eredeti hír itt elérhető