Debrecenben fejlesztették ki az ország egyik legenergiahatékonyabb járművét

2018.06.29

Az ország egyik legenergiahatékonyabb járművével, a tavaly óta továbbfejlesztett Hunorral készülnek a Debreceni Egyetem Műszaki Karának hallgatói az idei Shell Eco-maratonra. A világ vezető energiahatékonysági versenyét július 5-e és 8-a között rendezik Londonban.
A DE MK TEAM két éve indult először a névadó olajtársaság energiahatékonysági versenyén, melynek keretében a diákok egyedi, innovatív járműveket terveznek és építenek, majd rajthoz állnak, hogy kiderüljön, melyik képes a legnagyobb távot megtenni egy liter üzemanyaggal, vagy egyetlen kWh energiával. A jelenlegi rekord 3771km/l. A debreceni csapat tavaly is a teljes mértékben saját vezérlésű innovációjával, Hunorral nevezett, azóta továbbfejlesztették a járművet. A változtatásokról csütörtökön számoltak be a Műszaki Karon.

Annak érdekében, hogy még több energiát spóroljanak, az elmúlt hónapokban új elektronikai vezérlést terveztek, amit kiegészítettek egy speciális mérőrendszerrel. Fejlesztették emellett a kormányművet, a felfüggesztést és a burkolaton is történtek változtatások. A tervezésben és az építésben 17 hallgató vett részt: gépész- és mechatronikai mérnökök, műszaki menedzserek és gazdasági informatikusok. A londoni versenyre két új pilótával utaznak, akik néhány próbakört is tettek az autó csütörtöki bemutatóján.

– A legjobb eredményünk eddig 102,8 km/kWh, amit reményeink szerint túl tudunk majd szárnyalni Londonban az új vezérléssel. A fejlesztésbe egyébként megpróbáltunk minél több elsőévest bevonni, hogy ők is megismerjék a járművet és a jövőben folytatva a megkezdett munkát vigyék tovább a csapat jó hírét – mondta Magyari Attila, a DE MK Team csapatvezetője.

A futamot ezúttal is utcai pályán rendezik a Queen Elizabeth Olimpiai Parkban, ahol a járműveknek tartaniuk kell az előírt 25 km/h-s sebességet és két 180 fokos kanyart is be kell venniük. A névadó olajtársaság nem titkolt célja a világméretű energiahatékonysági versennyel, hogy olyan jövőbeli technológiákat és okos megoldásokat fejlesszenek, melyek a hétköznapi közlekedésre is hatással lesznek.

Idén 24 országból 145 csapat nevezett a Shell Eco-maratonra, Magyarországról a Debreceni Egyetem hallgatói mellett a győri Széchenyi István Egyetem és a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola diákjai indulnak járműveikkel.

unideb.hu

az eredeti hír itt elérhető