Debrecen Hotels

Debrecenbe is eljött a szent művészetek fesztiválja

  2018 Sze 27 / #debrecen
Google ads
Google ads

Idén is megrendezésre került a szent művészetek fesztiválja, az Ars Sacra Fesztivál. A rendezvény közel 600 programmal várta szeptember 15. és 23. között az érdeklődőket.

Budapest mellett Kaposvár, Pécs, Székesfehérvár, Veszprém, Debrecen, Miskolc és Győr is számos rendezvénynek adott otthont.

Ingyenes programkínálatunk a megszokott módon széles műfaji skálán mozgott. A zenei, irodalmi,képzőművészeti események mellett igazi különlegességekkel is találkozhattunk: stand up comedy előadással, pszichodráma foglalkozással, sőt még egyházzenei skót duda koncerttel is.

Évről-évre visszatérnek hozzánk az ország nagy művészei, akik a fesztivál alkalmával ingyenesen adnak koncerteket.Sebestyén Márta idén háromszor is énekelt a közönségnek. Bogányi Gergely a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony-templomban adott zongorakoncertet, Snétberger Ferenc pedig a Szent István-bazilikában bűvölte el a vendégeket. Az idén elhunyt Kányádi Sándor költőről a Kaláka Együttes emlékezett meg méltó módon, a Szent Efrém Férfikar zenei repertoárjának segítségével pedig bejárhattuk a világot. A fesztivál fellépői között határon túli művészeket is köszönthettünk: Thurzó Zoltán Erdélyből, Leidemann Sylvia Argentínából, Abraham García Spanyolországból, Marina Kolyva Görögországból, Eric Herrero Brazíliából érkezett.

A fesztivál keretében harmadszor rendeztük meg az Ars Sacra Filmfesztivált. Az eddigi évektől eltérően a Tabán Artmoziban került sor a teltházas ingyenes vetítésekre.

(MTI/OS)