Debrecen lesz a díszvendége az idei Tiszafüredi Halasnapoknak

2018.06.23

Az Év Turisztikai Települése címet elnyert Tiszafüred gazdag programkínálatában a legjelentősebb július 6-8. között megrendezésre kerülő Tiszafüredi Halasnapok, amely idén 40 éves – hangsúlyozta Ujvári Imre, a Tisza-tó legnagyobb településének polgármestere az eseménysorozatot beharangozó sajtótájékoztatón. Kiemelte, hogy a Tiszafüredi Halasnapokat először 1978-ban tartották meg és az azóta eltelt időszakban a család minden tagjának szóló színes programmá nőtte ki magát, de központi üzenete, a Tisza-tó népszerűsítése változatlan maradt. Bejelentette, hogy a rendezvény idei díszvendége Debrecen lesz, amellyel 2015-ben kötött Tiszafüred kulturális és turisztikai együttműködést.

A két település között az együttműködés a Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó kiemelt turisztikai régió létrejötte óta pedig még szorosabbá vált. Tovább növeli a térség turisztikai vonzerejét, hogy még idén megkezdődik és várhatóan 16 hónap múlva befejeződik a Poroszló-Tiszafüred között épülő kerékpárút megépítése. A mintegy 3,1 milliárdos beruházás lehetővé teszi, hogy a Tisza-tavat teljes egészében forgalomtól elzárt területen lehessen megkerülni – tette hozzá Ujvári Imre.

Az ország negyedik kiemelt turisztikai régiója az itt eltöltött vendégéjszakák számát tekintve már a harmadik helyen áll mutatott rá Papp László. Debrecen polgármestere elmondta, hogy azok az adottságok, amelyek a régióban rendelkezésre állnak, mind a belföldi, mind a külföldi turisták számának további emelkedését is lehetővé teszik. Ennek érdekében azonban összehangoltan és eredményesen kell fellépnie a településeknek, mert a verseny óriási.

A Tisza-tó és fővárosa, Tiszafüred számíthat Debrecen támogatására az egységes turisztikai arculat kialakításában, a hatékonyabb marketingben, hogy minél több ember megismerje ezt a természeti kincsekben bővelkedő térséget. Tiszafüreddel már évek óta több közös kulturális programot sikerült megvalósítani hangsúlyozta Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Három évvel ezelőtt Tiszafüred városa virágkocsit indított a Debreceni Virágkarneválon, illetve a két város értéktárainak kiállítását is kölcsönösen megtekinthették az érdeklődők. Idén a július 6-i halasnapi karneváli felvonuláson, a Tiszafüredi Városházától a Tisza-partig tartó 2,5 km-es szakaszon pedig felvonul a Valcer Táncstúdió. Bíró Csaba művészeti vezető irányításával a színpompás menetben az 50 táncost a balmazújvárosi Bekton Ifjúsági Fúvószenekar kíséri; de rajtuk kívül fellép a Hajdú Néptáncegyüttes ifjúsági csoportja is. Másnap pedig a Tisza-parti főzőverseny idején a Flaska Banda és a Debrecen Dixieland Jazz Band is zenél.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a VisitDebrecen turisztikai divízió munkatársai is jelen lesznek a rendezvény ideje alatt, hogy a várhatóan több mint 30 ezer látogató előtt bemutassák Debrecen turistalátványosságait a legújabb VR technológia segítségével. A jubileum alkalmából emellett igazi sztárdömping lesz Tiszafüreden. Fellép többek között a Tankcsapda, akik szintén a jubileum jegyében járják az országot, mivel a zenekar alapítója és énekese, Lukács László 2018-ban 50 éves. A frontember idén kapta meg Debrecen Pro Urbe-díját is. Ezenkívül fellép még Kowalsky mega Vega, Majka @ Curtis, a Wellhello és az Edda.

az eredeti hír itt elérhető