Debrecen Hotels

Debrecen belvárosában és a Nagyerdőn is árulta a drogot egy 14 fős banda

  2021 máj 31 / #debrecen
Google ads
Google ads

Kábítószer-kereskedelem, illetve -birtoklás miatt börtön-, illetve fegyházbüntetésre ítélt 14 vádlottat nem jogerősen a Debreceni Törvényszék – közölte a bíróság szóvivője. Dobó Dénes tájékoztatása szerint a vádlottak egy kivételtől eltekintve azért kereskedtek kábítószerrel, hogy a megélhetésüket fedezzék és jobb életszínvonalat tudjanak biztosítani maguknak. Többen korábbi börtönbüntetésük idején ismerkedtek meg egymással; zárkatársak voltak, mások szomszédi vagy éppen munkatársi viszonyban álltak egymással. Nyolc vádlottat letöltendő büntetésre ítéltek, a többiek esetében az ítélet végrehajtását próbaidőre felfüggesztette a bíróság – fűzte hozzá. A tényállás szerint a vádlottak főleg marihuánával kereskedtek, de értékesítettek speedet, extasyt, a házkutatások során pedig több helyen kokaint is találtak a rendőrök.

A vádlottak barátok, kollégák, volt iskolatársak és ismerősök körében terjesztették a kábítószert. A drog szórakozóhelyeken, áruházi parkolókban, Debrecen belvárosában vagy éppen a Nagyerdő környékén cserélt gazdát. A nyomozók 2016 ősze és 2017 tavasza között több akciót is végrehajtottak a szervezet tagjaival szemben, az egyik házkutatás során például 311 darab tablettát foglaltak le. Két vádlott között éppen a drog adásvétele zajlott 2016. szeptember 26-án az apafai benzinkútnál, amikor a rendőrök lecsaptak.

A Debreceni Törvényszék ítélete nem jogerős, a bejelentett jogorvoslati nyilatkozatokra tekintettel az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik – jelezte Dobó Dénes.

(MTI)