Megjelent a friss HVG

2025.07.10

Keresse az újságárusoknál és a szupermarketek polcain.

az eredeti hír itt elérhető


Új vezetők az Általános Orvostudományi Karon

2025.07.10

Egyetemi docensi és tudományos főmunkatársi kinevezéseket adott át Mátyus László professzor, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja. A hétfői ünnepségen vette át megbízását az új Orvosi Genetikai Tanszék vezetője, Balogh István egyetemi tanár is.

Az Általános Orvostudományi Kar Orvosi Genetikai Tanszéke márciusban jött létre. Az új szervezeti egység az oktatási és kutatási feladatokon túl szoros együttműködésben van a Klinikai Központ részeként működő Klinikai Genetikai Központtal, amely klinikai, betegellátási tevékenységet is végez.

A tanszékvezetői feladatokat Balogh István egyetemi tanár, a Klinikai Genetikai Központ igazgatója látja el. A professzor Mátyus László dékántól vette át kinevezését. Egyetemi docensi kinevezést a kar tíz munkatársa kapott a hétfői ünnepségen – írja a hirek.unideb.hu.

Azt gondolom, hogy a docensi kinevezés fordulópontot jelent az egyetemi életpályán. Akik ezt a megbízást megkapják, azok már bizonyítottak, munkájukra mind a kar, mind az egyetem hosszú távon számít. Önök közül kerülnek majd ki a következő egyetemi tanárok. Docensként dolgozni rang, de egyben nagy felelősség is, hiszen az egyik kiemelt feladatuk, hogy felkészült szakembereket képezzenek, utánpótlást neveljenek. Szeretném megköszönni az eddigi munkájukat, kívánom, hogy tevékenységüket a jövőben is ilyen magas szakmai színvonalon, a kar és a Debreceni Egyetem javát szolgálva, további fejlődését segítve végezzék

– hangsúlyozta köszöntőjében Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja a Kenézy Villában rendezett hétfői ünnepségen.

Új vezetők az Általános Orvostudományi Karon

Egyetemi docensi kinevezést kapott: 
Holló Krisztina – Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet
Kerekes György – Belgyógyászati Intézet
Sztanek Ferenc – Belgyógyászati Intézet
Simon Zsófia – Belgyógyászati Intézet
Király Róbert – Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet
Szabó András – Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet
Varga Balázs – Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
Csoma Eszter – Orvosi Mikrobiológiai Intézet
Ujhelyi Bernadett – Szemészeti Tanszék
Kozma Bence – Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet

Az ünnepségen vette át kinevezését Gáll Tamás, a Belgyógyászati Intézet új tudományos főmunkatársa is.

az eredeti hír itt elérhető


Ismerd meg a hővisszanyerős szellőztető rendszerek előnyeit!

2025.07.10

Az újonnan épülő ingatlanokra vonatkozó szabályozások, a közel nulla energiaigény, az épületek gépészetére is hatással vannak. Részben ennek is köszönhető, hogy a hővisszanyerős szellőztető rendszerek egyre népszerűbbek.

Az újonnan épülő ingatlanokra vonatkozó szabályozások, a közel nulla energiaigény, az épületek gépészetére is hatással vannak. Részben ennek is köszönhető, hogy a hővisszanyerős szellőztető rendszerek egyre népszerűbbek.

Hogyan működnek a hővisszanyerős szellőztető rendszerek?

A hővisszanyerős szellőztető rendszerek lényege, hogy az elhasznált, de még melegebb beltéri levegő hőtartalmát átadják a beérkező friss, de hidegebb külső levegőnek. Mindezt egy hőcserélő segítségével végzik el, amelynek köszönhetően a fűtött levegő hőjét gond nélkül visszanyerhetjük anélkül, hogy a „kétféle” levegő összekeveredne. Így nem csak meleg, hanem tiszta is marad a lakásba áramló levegő.

A rendszer automatikusan szabályozható, és érzékelők segítségével képes reagálni a belső páratartalomra vagy a szén-dioxid-szintre, ezzel is optimalizálva a komfortot és az energiafelhasználást.

A hővisszanyerős szellőztető rendszerek típusai

  • Centralizált rendszerek: teljes lakást lefedő rendszer, ahol egyetlen nagy központi egység szellőzteti az összes helyiséget. Általában új építésű házakhoz vagy nagyobb felújításokhoz ajánlott.
  • Decentralizált rendszerek: helyiségenkénti egységek. Nincs szükség légcsatorna-hálózatra, így ideális utólagos beépítéshez, kisebb terekhez.

Mindkét típus előnye, hogy hőenergia-visszanyeréssel csökkenti a fűtési költségeket, miközben folyamatos friss levegőt biztosít.

Miért fontos a megfelelő szellőztetés?

A modern, jól szigetelt házakban a természetes légcsere minimális. Ez egészségügyi és épületfizikai problémákhoz vezethet. Ilyen a szén-dioxid-felhalmozódás, amely csökkenti a koncentrációt és fáradékonyságot okoz.

Gond lehet a párásodás, penészedés: a túlzott páratartalom károsítja a falakat, bútorokat. Szintén figyelni kell az allergének felhalmozódására: poratkák, pollenek, penészspórák keseríthetik meg a mindennapokat.

A romló beltéri levegőminőség tehát hosszú távon egészségkárosító lehet. Ezen problémák mindegyike megelőzhető vagy enyhíthető a korszerű hővisszanyerős szellőztetés bevezetésével.

Milyen előnyei vannak a hővisszanyerős szellőztető rendszereknek?

A technológia nemcsak energetikai, de kényelmi szempontból is számos előnyt kínál.

  • Energiahatékonyság: mivel a rendszer a távozó levegő hőtartalmát hasznosítja, mérsékelhetőek a fűtési költségek.
  • Folyamatos friss levegő: szellőztetés ablaknyitás, huzat és zaj nélkül, mellőzve a kintről jövő szennyeződéseket.
  • Allergiás tünetek enyhítése: a polleneket, port kiszűrő rendszerek segítik az egészségmegőrzést.
  • Csendes működés: a minőségi szellőztetők működés közben alig hallhatók.
  • Páratartalom szabályozása: megakadályozza a túl magas vagy túl alacsony páraszint kialakulását.
  • Légcsere automatizálása: érzékelőkkel vezérelt optimális szellőzés.

A hővisszanyerős szellőztető rendszerek tehát egyszerre javítják otthonunk levegőminőségét, biztosítják a komfortot és csökkentik a rezsiköltségeket. Az energiahatékony megoldások iránt érdeklődők számára ez az egyik legjobb befektetés a jövő otthonába. Mert egyrészt ténylegesen befektetésről beszélünk, ami ráadásként hamar megtérül, rögtön a komfortszint változásakor, másrészt tény, hogy a jövőről van szó, aminek a megalapozása itt és most, a jelenben történik. Ez a konstrukció nem avul el, nem megy ki a divatból, nem veszít az értékéből, azaz megbízható beruházás.

(X)

az eredeti hír itt elérhető


Változik a forgalmi rend a 354-es és a 35-ös főutak csomópontjánál

2025.07.10

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint az M35-ös autópályán zajló szintrehozási munkák miatt változik a forgalmi rend a 354-es és a 35-ös főutak csomópontjánál.

2025. július 10-én (csütörtök) 10.00 órától megnyitják a 354. sz. út bal pálya és a 35. főút csomópont 35419. csomóponti ágát.

2025. július 10-én (csütörtök) 12.00 órától pedig az M35 autópálya szintre hozási munkái miatt a 354. sz. főút jobb pálya és 35. sz. főúti csomópontot lezárják.

A kivitelezési munkák miatt ideiglenesen az alábbi ágakon nem lehet közlekedni:

• 354-es főút jobb oldala (a 3+510 – 4+010 km szelvények között),

valamint a 354–35. főúti csomópont jobb oldali le- és felhajtó ága,

• lezárják a 354-es út 35418j le- és a 35420j felhajtó ágakat is.

A csomópont várható megnyitása: 2025. július 25. (péntek), 11.00 óra.

A lezárások miatt a megszokott útvonalak nem lesznek használhatók, ezért kérik az arra közlekedőket, hogy időben tájékozódjanak, és kövessék az ideiglenes forgalmi jelzéseket.

az eredeti hír itt elérhető


Juszt László: Orbán Viktor világcsúcstartó lett pofátlanságban

2025.07.10

Facebook-bejegyzésben ment neki Orbán Viktornak Juszt László újságíró, miután a miniszterelnök keddi posztjában „balhés napra” számított az Európai Parlamentben, ahol Ursula von der Leyen újraválasztásáról szavaznak.

Orbán a bejegyzésében arról írt: „Az elnök asszony körül sűrűsödő korrupciós ügyek miatt tűzték ki a szavazást, azonban ez még csak a jéghegy csúcsa”, majd távozásra szólította fel Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, mondván: „a vezetés lényege a felelősség.”

Juszt szerint ezzel a kijelentéssel Orbán “világbajnok lett pofátlanságban”. Mint írja:

„Na ezt nevezem én a pofátlanság világcsúcsának. BRAVÓ és még egyszer BRAVÓ!”

A bejegyzésében azt is hangsúlyozta, hogy Orbán „folyamatosan betlizik”, de most végre „első helyre” került valamiben – szerinte negatív értelemben.

A kormányfő Ursula von der Leyen megbízatásának meghosszabbítása kapcsán az utóbbi napokban több alkalommal is kritikát fogalmazott meg, míg a Fidesz EP-képviselői jelezték, hogy nem támogatják a német politikus újraválasztását.

az eredeti hír itt elérhető


Lázár: Magyar Péterék a tűzzel játszanak

2025.07.10

Lázár János a fideszes Demokratának adott interjút, amelyben az elmúlt hónapok Lázárinfói kapcsán beszélt a közhangulatról, a politikai felelősségről – és arról is, miért tartja súlyos hibának, hogy a Fidesz egy időre „átengedte az utcát” Magyar Péternek.

A miniszter saját bevallása szerint a fórumokon tapasztalt indulatokból világosan látta: „A saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy az elmúlt évek gyűlöletkampánya bizony hatásos.” A miniszter azonban nem a Fidesz évek óta tartó politikai kommunikációjára gondolt, hanem a Tisza Pártot okolta: „Magyar Péterék kifejezetten az indulatokra ható hadjáratot vívnak ellenünk. Haragot, dühöt és gyűlöletet keltenek konkrét személyek, aztán egy egész közösség ellen. Nagyon veszélyes, amit csinálnak, a tűzzel játszanak.”

A Lázárinfók egyik legfontosabb tanulságának azt tartja, hogy nyíltan kell szembenézni a kritikákkal, még akkor is, ha azok Orbán Viktort, a Fideszt vagy éppen őt magát érik. Úgy látja: „Ha kikerülünk egy vitát, az bennünket gyöngít, és nem erősít.” Példaként a Kulja–Takács-vitát hozta, ahol szerinte helyes volt vállalni a konfrontációt. „Az emberek nem hülyék: ha a kérdéseikre választ kapnak, átlátnak az álhíreken is” – fogalmazott.

Súlyos hibának tartja, hogy a Fidesz „átengedte az utcát” Magyar Péternek, és szerinte vissza kell térni a személyes beszélgetésekhez. „Azt javaslom, hogy kollégáim már nyáron kezdjenek el újra beszélgetni az emberekkel mind a 106 választókerületben. Mondják el, védjék meg a szempontjaikat!”

A beszélgetésben kitért arra is, hogy nem tartja hibának a budapesti Pride betiltását, sőt, „óriási eredménynek” nevezi, hogy az Alaptörvény szerint a gyermekvédelem elsőbbséget élvez más alapjogokkal szemben. Úgy látja, a társadalom nagy része nem támogatja a Pride-ot: „A magyar társadalom 70 százaléka elutasítja a Pride-ot, mondván, hogy a szerelem szabad, a köztéri melegpropaganda, az sok.” Hibát ott lát, hogy ezt a többséget nem szervezték meg politikailag, és jogi vita helyett társadalmi ügyet kellett volna belőle csinálni.

A luxizás és jachtozás témája is előkerült, amely ellen Lázár az első Lázárinfón hirdetett harcot. Ugyanakkor szerinte nem szabad általában a vagyon vagy tulajdon ellen politizálni, mert a cél az alsó középosztály felemelkedése. A gazdagokkal szemben három elvárást fogalmazott meg: tartsák be a törvényt, adjanak munkát, és adjanak vissza a közösségnek. Kiemelte: „Ha nem tesznek így, akkor nem tudjuk fenntartani azt a szövetséget és együttműködést, amit 2010-ben megkötöttünk velük.”

Szerinte a pazarlásnak – különösen most, szűkülő erőforrások idején – nincs helye. „Ilyenkor nem szabad hajóra, repülőre, méregdrága divatcikkekre vagy egyéb butaságokra költeni. A pénzt nem ész nélkül költeni kell, hanem befektetni.”

Végül a 2026-os választásról is beszélt, amely szerinte sorsdöntő lesz. Külpolitikai szempontból az Ukrajna EU-csatlakozását tartja a legnagyobb veszélynek Magyarországra nézve, míg belpolitikailag így fogalmazott: „A magyaroknak azt kell majd mérlegelniük, hogy minden hibánk ellenére vajon miben van a nagyobb kockázat: a slim fit bizonytalanságban vagy az XL-es biztonságban? Szerintem nem kérdés.”

(Telex)

az eredeti hír itt elérhető


Sándor Tamás: nem értem, mi zajlik a Lokinál

2025.07.09

Sándor Tamás, minden idők legjobb DVSC-futballistája, aki legutóbb az NB III-as Mátészalka szakmai munkáját irányította, interjút adott a Nemzeti Sportnak, melyben nemcsak a saját jelenlegi életéről, hanem a magyar futball aktuális helyzetéről is őszintén beszélt.

Tobe elárulta, a nyarat aktívan tölti, családi utazásokkal és unokázással, a pályától sem szakadt el teljesen, régi debreceni legendákkal – többek között Dombi Tibivel, Madar Csabával és Ibrahima Sidibével – rendszeresen játszik kispályás meccseket, öregfiúk-bajnokságban már tíz éve verhetetlenek.

Sándor keserűen beszélt arról, hogy Debrecen és a környék futballja leépülőben van: ma már szinte csak a Loki és a DEAC képviseli a régiót, míg korábban több NB II-es csapat is működött a megyében. Úgy látja, a DVSC jelenlegi vezetése számára ő már „ismeretlen név”, és nem is valószínű, hogy valaha visszahívnák edzőnek.

“Egyre kevesebb a magyar a klubnál, évről évre cserélődnek a tulajdonjogok, hányadrészek, nemcsak én, a városban a legtöbben nem értik, mi zajlik a Lokinál. A jelenlegi tulajdonosoknak az én nevem már semmit sem mond. A mi időnkben Szima Gábor volt a klub első embere, vele a mai napig tartom a kapcsolatot. Ő volt az utolsó mohikán, aki a saját pénzét tette a futballba. Szóval szeretnék edzős­ködni, hiányzik a munka, de órákat ingázni már nincs kedvem”

– fogalmazott a Loki-szurkolók kedvence.

A keleti klubok NB I-es jelenlétét örömmel fogadja – DVSC, Diósgyőr, Kisvárda, Nyíregyháza, Kazincbarcika –, de szerinte még szebb lenne a kép, ha olyan nagy hagyományú csapatok is visszajutnának, mint Szeged vagy Békéscsaba. A feljutó Kazincbarcika kapcsán elmondta, hogy bár nem esélytelenek, rendkívül nehéz szezon vár rájuk. Kuttor Attila személyében viszont jó kezű szakember vezeti a csapatot.

Az NB I mezőnyében két csapatot tart igazán kiemelkedőnek: a Ferencvárost és a Paksi FC-t. Különösen méltatta Bognár György munkáját, aki szerinte „elképesztő csapatot faragott” hazai játékosokból, és ezzel példát mutat a magyar futball számára.

Fotó: Mátészalkai MTK

A Debreceni Nap korábbi interjúja Sándor Tamással:

A Loki ellen küldi harcba csapatát a Loki-legenda – interjú Sándor Tamással

az eredeti hír itt elérhető


Jön a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszer-utalványa, 82,7 milliárdot éget el rá a kormány

2025.07.09

Minden nyugdíjas megkapja október 15-ig a 30 ezer forint értékű papír alapú élelmiszer-utalványt, amit év végéig, december 31-ig lehet felhasználni. Ez az intézkedés 2,6 millió embert érint, a teljes programra több mint 82 milliárd forintot költ az állam – vette észre a Telex egy szerdán nyilvánosságra hozott tervezetből.

Zsigó Róbert államtitkár egy Facebook-videóban elmondta: minden olyan ember jogosult az utalványra, aki 2025 júliusában nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást kapott Magyarországon – legyen szó öregségi, özvegyi vagy szülői nyugdíjról. A jogosultság tehát hasonló, mint korábban a rezsiutalvány esetén volt.

A nyugdíjasok 10 darab utalványt kapnak különböző címletekben: három 5000 forintosat, három 3000-est, kettő 2000-est és kettő 1000-est. Ezeket csak hideg élelmiszerekre lehet elkölteni, például boltokban, piacokon, hentesnél, pékségnél vagy őstermelőknél. A kézbesítést a Magyar Posta végzi. Ha valaki nem tudja átvenni, akkor külön kérvényt kell benyújtani, és november 14-ig lehet kérni az újbóli kiküldést.

Az üzleteknek ellenőrizniük kell majd az utalvány valódiságát, a felhasználást pedig rá kell írniuk. Az utalványokat 2026. február végéig válthatják be a banknál, amely vagy készpénzben, vagy átutalással fizet. A bank hetente számol el az állammal, a teljes elszámolás legkésőbb 2026. május 15-ig zárul le. A szabályok betartását a fogyasztóvédelem fogja ellenőrizni.

Eredetileg a kormány azt tervezte, hogy a nyugdíjasok visszakapják a zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek után befizetett áfa egy részét – ezt Orbán Viktor februárban még be is jelentette. Azt mondta, hogy az élelmiszerárak emelkedése jobban érinti az időseket, ezért külön figyelmet érdemelnek. Az áfacsökkentés helyett a visszatérítést tartották jobb megoldásnak.

Azóta viszont nem sokat lehetett hallani erről az ötletéről. Bár a nagy üzletek felkészültek egy ilyen rendszerre, a kisebbeknél ez nem biztos, hogy működne. A G7 számítása szerint a visszatérítés egy átlagos nyugdíjasnak havonta alig jelentett volna kétezer forintot. Így végül a kormány úgy döntött, inkább utalványt ad. A részletekről később is tájékoztatni fogják az érintetteket – ígérte Zsigó Róbert.

az eredeti hír itt elérhető


Campus Fesztivál 2025: lemondták az egyik legjobban várt külföldi banda fellépését

2025.07.09

Sajnálattal jelentjük be, hogy a zenekaron kívül álló okok miatt a Life of Agony európai turnéja nem tud megvalósulni, így a Campus Fesztiválra tervezett fellépésük is elmarad – írták a debreceni fesztivál szervezői.


Az MBH Bank Rock Aréna programja július 18-án, pénteken így alakul:

17:00 Omega Diatribe
18:15 Necropsia
19:45 Leukémia
21:30 AWS
23:15 Down for Whatever

A 2025-ös Campus Fesztivál programja áttekinthetően >>

Ezért lett volna izgalmas élőben látni a Life of Agony-t:

Campus Fesztivál 2025: Life of Agony – egy nem mindennapi nemváltás, majd nemvisszaváltás története

az eredeti hír itt elérhető


Verekedés, késelés Hosszúpályiban: a nyílt utcán esett egymásnak két társaság

2025.07.09

Verekedésről érkezett bejelentés vasárnap hajnalban Hosszúpályiból. A nyílt utcán vitatkozott két társaság, majd többen egymásnak estek. Szó szót követett, majd egy fiatalember magához vett egy kést és megsebesítette vele két haragosát.

Amokfutása itt nem ért véget, harmadik vitapartnerét ezután ököllel és rúgásokkal is bántalmazta. Mint kiderült előbbiek könnyű, utóbbi pedig súlyos sérüléseket szenvedett – számolt be a rendőrség.

A bejelentést követően percek alatt több járőregység is a helyszínre érkezett és elszámoltatták a jelenlévőket. A kést lefoglalták, a 23 éves férfit pedig elfogták és előállították a rendőrőrse. Kihallgatásán részben beismerő vallomást tett, a nyomozók őrizetbe vették, a bíróság pedig tegnap a letartóztatásáról döntött. Súlyos testi sértés, valamint felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt kell felelnie.

az eredeti hír itt elérhető


Átléptek egy határt az EP-ben: szó szerint elküldték a picsába Orbán Viktort

2025.07.09

Az Európai Parlament szerdán a szociáldemokrata frakció kezdeményezésére vitát tartott a Pride-ról, amelyen több mint hetven képviselő vett részt személyesen – számolt be róla a hvg.hu.

A vitában Marie Bjerre, az EU soros dán elnökségének képviselője hangsúlyozta: az Európai Unióban nincs helye semmiféle, szexuális orientáción alapuló diszkriminációnak. Magyarországról szólva kijelentette, hogy továbbra is napirenden tartják az ország demokratikus működésének ellenőrzését, és ősszel újabb meghallgatást is tartanak. A következő ilyen alkalom októberben várható.

Marie Bjerre hozzátette: a kisebbségek, köztük az LMBTQ-közösségek védelme a dán elnökség kiemelt figyelmet élvező területe.

A vitában felszólalt Dobrev Klára is, aki szerint „elkezdődött az Orbán-rendszer utolsó nyara”. A DK EP-képviselője bírálta mind a kormánypártok, mind az ellenzéki jobboldal szerepét, megemlítve, hogy a Tisza Párt képviselői nem jelentek meg az ülésen. Mint fogalmazott: „Ez így nem fog menni.”

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk képviselője ezzel szemben azt kérdezte: „Nem unják még, hogy ismét Magyarországot állítják pellengérre?” Véleménye szerint a Pride-ot jogszerűtlennek minősítették a hatóságok, míg a „családvédő hazafiak” törvényes fellépését akadályozták.

László András fideszes EP-képviselő a Pride-ot „külföldről vezérelt politikai provokációnak” nevezte.

A vita egyik legerősebb mondata Hilde Vautmans belga liberális képviselőtől hangzott el, aki személyesen is részt vett a budapesti Pride-on. Vautmans így fogalmazott:

„Nagyszülők meneteltek az LMBTQ-közösséggel, és azt mondták Orbánnak: menj a picsába.”

A hvg.hu szerint a képviselő az angol „fucked off Orban” kifejezést használta, amit a hivatalos tolmács is nyers formában fordított le.

az eredeti hír itt elérhető


Viharkárok Debrecenben – Papp László: “rendkívüli helyzetekre nem lehet felkészülni”

2025.07.09

A katasztrófavédelem, a rendőrség, a mentők, az áramszolgáltató szakemberei és a hivatal munkatársai mellett számos szervezet és önkéntes vesz részt az elmúlt napok viharos időjárása nyomán keletkezett károk helyreállításában. A munkálatokról az egyik, vihar által érintett helyszínen, a Homok utcán tartottak sajtótájékoztatót 2025. július 9-én.

Így pusztított a vihar Debrecenben kedden >>

Papp László polgármester a sajtótájékoztató elején elmondta: Ahogyan az egész országra, úgy Debrecenre is rendkívüli erejű vihar csapott le, viszont olyan rendkívüli helyzetekre – 130 km/órás szélre –, amely lombos fákat csavar ki és beton villanyoszlopokat tör ketté, nem lehet felkészülni.

Tavaly 3200 helyszínen végeztünk fakivágást és gallyazást a városban, ebben az évben eddig közel 1600 helyszínen. A viharkároknak köszönhetően most valószínűleg több helyen fogunk fakivágást és gallyazást végrehajtani, mint az elmúlt esztendőben, az önkormányzat erre a célra megfelelő forrásokat biztosít. Természetesen ellátjuk a dolgunkat, ellátjuk a feladatunkat, de rendkívüli helyzetekre nem lehet felkészülni, de ebben a helyzetben is szoros és komoly összefogás jellemezte a várost

– hangsúlyozta a városvezető.

A polgármester köszönetet mondott a katasztrófavédelem, valamint a hivatal munkatársainak és azoknak a magán és civil szervezeteknek, amelyek részt vállaltak a mentési munkálatokban és egyben a lakoság türelmét kérte a helyreállítási munkálatok befejezéséig.

Az Opus Titász Zrt. részéről közel 450 ember dolgozik a helyreállítási munkálatokban, a vállalat várhatóan ma délutánra végez a középfeszültségű rendszer helyreállításával. Ez nyitja meg a lehetőséget a kisfeszültségű rendszer helyreállítására vonatkozóan, ami azt jelenti, hogy a lakossági szolgáltatás helyreállítására irányuló munkálatok a következő napokban fognak zajlani – ismertette. Hozzátette, eddig közel 400 olyan helyszínt jelentettek be az önkormányzatnál, ahol hivatali munkatársak mentek ki a helyszínre és végezték el a helyreállítást, illetve a kármentést. Megjegyezte, a 400 helyszínből 250 helyszínen már végeztek, a fennmaradó helyszíneken pedig a következő egy-két napban történik meg a helyreállítás. Tegnap este egyeztettem Böröndi Gábor altábornagy úrral, a vezérkar főnökével, hogy a honvédség is segítse a katasztrófavédelem munkáját

– mondta el Papp László.

A viharok során nagyon sok leszakadó ág, kidőlt fa okozott károkat. Papp László felhívta a figyelmet arra, hogy ezeknek a káreseményeknek a bejelentése érdekében az önkormányzat létrehozott a lakosság számára egy bejelentési felületet. A bejelentéseket a viharkar@ph.debrecen.hu e-mail címen tehetik meg.

Széles Diána alpolgármester szerint bár az emberek az utóbbi napokban figyelték az időjárási előrejelzéseket, ilyen viharokra senki nem volt felkészülve. Jó érzés látni, hogy a károk elhárítása érdekében – a Debrecen polgáraira, a gondoskodó városra jellemző módon – összefognak az emberek: amit lehet, azt maguk rendezik, egyébként pedig akár csak egy pohár vízzel, teával, egy kis étellel segítenek a bonyolultabb és nehezebb feladatokon dolgozó tűzoltóknak. Akik pedig kicsit türelmetlenebbek, azoknak meg kell érteniük, hogy először a legfontosabb kárelhárítási munkákat kell elvégezni – biztosítani például azt, hogy a mentők mindenképpen ki tudjanak vonulni –, s aztán kerülhet sor a közterületek rendezésére. S ha már a mentőkről esett szó: Széles Diána elmondta, hogy a viharok következtében Debrecenben szerencsére nem történt haláleset, ebből a szempontból a mentősöknek nem voltak a többitől eltérő napjaik.

Még nincs vége:

Intenzív záporok, zivatarok, felhőszakadás – újabb, jelentős mennyiségű csapadék érkezik Hajdú-Bihar megyébe

Az alpolgármester amellett, hogy megköszönte a kárelhárításon dolgozó hivatalos szervezetek, a katasztrófavédelem munkatársainak tevékenységét, köszönetet mondott az önkénteseknek, köztük a Magyar Református Szeretetszolgálat mentőszolgálatának is. Felhívta a figyelmet arra, hogy akinek a viharkárok kapcsán segítségre van szüksége, az lakóterülete önkormányzati képviselőjének is jelezheti. Aki home office-ban dolgozik és otthon nem jut áramhoz az a Család- és Gyermekjóléti Központban tudja tölteni a munkavégzéshez szükséges eszközét.

Hajdú-Bihar megye területéről, a műveletirányításunkhoz az elmúlt napokban közel 2000 kárbejelentés érkezett, ebből jelenleg 1400 káreset még mindig felszámolás alatt van, tehát nagyon sok feladat vár ránk még ezután is – emelte ki Gerebenics Károly, megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója. Azon túl, hogy megerősítettük mind az ügyeleti szolgálatunkat, mind pedig a beavatkozó állományhoz plusz létszámot rendeltünk operatív törzset hoztunk létre a megyei igazgatóságon belül a káresetek felszámolásának a koordinálására.

A tűzoltó ezredes elmondta, hogy a mai naptól áttérnek a 24/24 órás szolgálati rendre, amely biztosítja azt, hogy több beavatkozó tűzoltót tudjanak egyszerre, egy időben alkalmazni és a helyszíneken bevetni. Megjegyezte, hogy erősítést kaptak a Katasztrófavédelmi Oktatási Központtól, így Debrecenbe 44 végzős tiszthelyettes átvezénylésére került sor, akik megkezdték a kárfelszámolással kapcsolatos feladatokat. – Jelenleg mintegy 200 fő hivatásos tűzoltó végez beavatkozásokat a megyében, ezen túl pedig számos önkormányzati tűzoltóság, önkéntes tűzoltó egyesület, valamint önkéntes mentőszervezetek is nagy létszámban segíti ezt a munkát és végzi a kárfelszámolási feladatokat – tette hozzá. Gerebenics Károly megköszönte mindazok áldozatos és példaértékű munkáját, akik az elmúlt napokban és jelenleg is azon fáradoznak, hogy minél hamarabb felszámolják a károkat.

Kovács Ilka, a Magyar Református Szeretetszolgálat kutató-mentő csoportjának tagja kiemelte, hogy egy hatalmas összefogásnak lehetünk szemtanúi, amely részeként számos önkéntes és civil szervezet fogott össze annak érdekében, hogy mind a város és az önkormányzat, mind pedig a katasztrófavédelem munkáját segítse.

Kovács Ilka
Kovács Ilka

Hozzátette, a Magyar Református Szeretetszolgálat kutató-mentő csoportjától, valamint önkéntes tűzoltó csoportjától hétfő délután óta segítik a katasztrófavédelem munkáját. – Csapatunkban számos hivatásos tűzoltó is dolgozik, akik amellett, hogy szolgálatban teszik a kötelezettségüket, amellett folyamatosan önkéntes tűzoltóként is segítik a kialakult helyzetnek a megoldását – húzta alá Kovács Ilka.

Fotó: debreceni önkormányzat

az eredeti hír itt elérhető


Orbán Viktor hatalmas Fidesz-győzelemre számít 2026-ban – elárulta, miért

2025.07.09

Nagyarányú választási győzelemre számít 2026-ban Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke.

Szerintem mi ezt egy becsületes küzdelemben, nagy arányban meg fogjuk nyerni – fogalmazott a kormányoldal választási esélyeiről a Patrióta Youtube-csatornának adott, szerdán közzétett interjúban a kormányfő.

Arról beszélt: semmi új nincs abban, hogy ellenfeleik – alapvetően külföldről kapott pénz és utasítás alapján – megpróbálják “összeterelni egy választói közösségbe, egy táborba” az ellenzéki vagy a kormánnyal nem szimpatizáló szavazókat, pontosan úgy, mint 2022-ben történt, ám eközben a kihívás nem egy klasszikus párt, hanem egy digitális politikai mozgalom képében jelent meg.

A politika emberi dolog is. Akármilyen karakterek nem nyerhetnek a politikában. Tehát bűnre, esküszegésre nem lehet pártot építeni, árulásra nem lehet közösséget építeni, vagy csak átmenetileg lehet, mert széthullik az egész – jelentette ki Orbán Viktor.

Hangsúlyozta: akármilyen “technológiai kavalkádot” is látunk a politikában, “végül mégis az emberi minőség dönt majd”. Ezért gondolja, hogy nyerni fognak: mert nekik sok száz, sőt több ezer olyan vezetőjük van helyi, közép- és felső szinten, akiket az emberek ismernek, akiknek a munkáját megtapasztalták, akik valóságos emberek, lehet tudni róluk, hogy mik az erényeik, mik a gyengeségeik – mondta.

Orbán Viktor hozzátette, “a valóságos életben elfoglalt nagyon erős pozícióra” alapozva érhetnek el a 2022-eshez hasonló eredményt a következő országgyűlési választáson.

Bár a közvélemény-kutatások (mínusz fideszes intézmények) rendre Tisza-előnyt mérnek, Török Gábor is Fidesz-győzelemre számít:

Fidesz-szimpatizánsok, Fidesz-szavazók

Török Gábor: nagyobb a valószínűsége egy Fidesz-győzelemnek 2026-ban

az eredeti hír itt elérhető


16 éves debreceni lány megerőszakolása – nekiment a CATL-nek a helyi politika

2025.07.09

Egész Debrecent sokkolta, hogy egy 16 éves lány megerőszakolásával gyanúsítják a CATL akkugyár egyik kínai középvezetőjét. Ha ez igaz, akkor ez a legszörnyűbb eset, ami az akkugyárral kapcsolatosan történt a városban, és a legnagyobb megrázkódtatás mindannyiunknak – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Varga Zoltán, a DK debreceni országgyűllési képviselője.

Úgy fogalmazott, “nem akarunk olyan városban élni, ahol ez megtörténhet, talán mondhatom, hogy pártállástól függetlenül. Én azért állok ma Önök előtt, mert a város politikusaként, és a DK országgyűlési képviselőjeként azt szeretném elérni, hogy ez legyen az utolsó csepp a pohárban.”

Varga közölte, a Demokratikus Koalíció szerint egyetlen forint közpénzzel sem szabad támogatni a vendégmunka alapú beruházásokat, nincs erre szükség Debrecenben sem.

“Ezt nem csak emiatt a rettenetes ügy miatt mondjuk, emellett szól minden. Mi szenvedjük el a környezetkárosítást, mi szenvedjük majd el a vízhiányt, munkahelyeink nem lesznek, hiszen egyre nagyobb arányban alkalmaznak vendégmunkásokat, most pedig már attól is sokan tartanak, hogy elengedjék a lányukat otthonról.”

Elmondta, a baloldal szerint ezek a beruházások az embereknek csak kárt okoznak, míg hasznot csak a külföldi befektető remélhet.

Varga Zoltán szerint a DK nemcsak ahhoz kell, hogy 2026-ban kormányváltás legyen, hanem ahhoz is, hogy 2026 után egyetlen ilyen, vendégmunka alapú beruházás se történhessen Magyarországon, ráadásul közpénzből.

Leszögezte, mielőtt a jobboldal “faji alapú általánosításba” kezd, és nemi erőszakolóként tekint minden külföldi vendégmunkásra, baloldaliként szeretné elmondani, hogy nemcsak ez az eset, hanem minden más is a vendégmunka alapú beruházások ellen szól.

“A baloldal szerint semmit nem ér a gazdasági teljesítmény, ha közben nem magyar vállalkozások gyarapodnak belőle, és nem magyar családoknak van belőle megélhetése. A külföldieket alkalmazó külföldi cégek támogatása egy eltorzult, jobboldali gazdaságpolitikai lépés, aminek legkésőbb 2026 után véget kell vetni” – fogalmazott a DK-s képviselő.

az eredeti hír itt elérhető


16 éves debreceni lány megerőszakolása – nekiment a CATL-nek a helyi politika

2025.07.09

Egész Debrecent sokkolta, hogy egy 16 éves lány megerőszakolásával gyanúsítják a CATL akkugyár egyik kínai középvezetőjét. Ha ez igaz, akkor ez a legszörnyűbb eset, ami az akkugyárral kapcsolatosan történt a városban, és a legnagyobb megrázkódtatás mindannyiunknak – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Varga Zoltán, a DK debreceni országgyűllési képviselője.

Úgy fogalmazott, “nem akarunk olyan városban élni, ahol ez megtörténhet, talán mondhatom, hogy pártállástól függetlenül. Én azért állok ma Önök előtt, mert a város politikusaként, és a DK országgyűlési képviselőjeként azt szeretném elérni, hogy ez legyen az utolsó csepp a pohárban.”

Varga közölte, a Demokratikus Koalíció szerint egyetlen forint közpénzzel sem szabad támogatni a vendégmunka alapú beruházásokat, nincs erre szükség Debrecenben sem.

“Ezt nem csak emiatt a rettenetes ügy miatt mondjuk, emellett szól minden. Mi szenvedjük el a környezetkárosítást, mi szenvedjük majd el a vízhiányt, munkahelyeink nem lesznek, hiszen egyre nagyobb arányban alkalmaznak vendégmunkásokat, most pedig már attól is sokan tartanak, hogy elengedjék a lányukat otthonról.”

Elmondta, a baloldal szerint ezek a beruházások az embereknek csak kárt okoznak, míg hasznot csak a külföldi befektető remélhet.

Varga Zoltán szerint a DK nemcsak ahhoz kell, hogy 2026-ban kormányváltás legyen, hanem ahhoz is, hogy 2026 után egyetlen ilyen, vendégmunka alapú beruházás se történhessen Magyarországon, ráadásul közpénzből.

Leszögezte, mielőtt a jobboldal “faji alapú általánosításba” kezd, és nemi erőszakolóként tekint minden külföldi vendégmunkásra, baloldaliként szeretné elmondani, hogy nemcsak ez az eset, hanem minden más is a vendégmunka alapú beruházások ellen szól.

“A baloldal szerint semmit nem ér a gazdasági teljesítmény, ha közben nem magyar vállalkozások gyarapodnak belőle, és nem magyar családoknak van belőle megélhetése. A külföldieket alkalmazó külföldi cégek támogatása egy eltorzult, jobboldali gazdaságpolitikai lépés, aminek legkésőbb 2026 után véget kell vetni” – fogalmazott a DK-s képviselő.

az eredeti hír itt elérhető