Brókerbotrány – Újabb pereket indít a felszámoló a hitelezők érdekében

2018.02.23

A Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN), mint felszámoló a jogi eljárásai folyamán új információk birtokába jutott, amelyek ismeretében – a Quaestor és a Buda-Cash hitelezői érdekének védelmében – kereseteket nyújtott be a cégek felszámolásának megkezdése előtt a vállalkozásokat vezető személyekkel szemben.

A PSFN pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint azért kezdeményezte a perek elindítását, hogy megállapítsák, a korábbi befektetési szolgáltatók vezető tisztségviselőinek a károkért vagyonukkal kell helytállniuk.

Kitértek arra: a Quaestor és a Buda-Cash felszámolását megelőzően a vezető tisztséget betöltő személyek előtt a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet ismert volt, de ezt figyelmen kívül hagyták. Ez a vezetői magatartás összefügg azzal, hogy a hitelezők követeléseinek teljes mértékű kielégítése meghiúsulhat a felszámolási eljárásban.

A PSFN arra törekszik, hogy a hitelezők kárát a jogszabályi keretek között elérhető legmagasabb mértékben megtérítsék.

Kiemelték, hogy a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében hasonló lépést akkor tudnak majd tenni, ha a bíróság a folyamatban lévő eljárásokban megállapítja a vagyonvesztés mértékét.

az eredeti hír itt elérhető