Debrecen Hotels

Boltjai bezárásáról beszélt Schobert Norbi

  2023 jan 19 / #debrecen
Google ads
Google ads

Több Norbi Update üzlet is csődközeli helyzetről beszélt korábban. Most Schobert Norbi elmondta, miért, és azt is, mi történik a cégénél jelenleg.

A fitneszguru a Norbi Update-tel be akarta hálózni egész Európát. Magyarországon kívül Szlovákiában is terjeszkedni kezdett, jól is ment az üzlet egészen néhány évvel ezelőttig. Bár 2021-ben az elérhető adatok szerint nettó árbevétele még meghaladta a 2,31 milliárd forintot, a kiadásokkal egybevetve 135 millió forint mínusszal zárt a cég.

Néhány héttel ezelőtt beszállítási problémák merültek fel, az üzletvezetők csődről beszéltek. Norbi akkor elmondta, logisztikai átállásról van szó, most pedig beavatta a Blikket a részletekbe is. Nehéz évek állnak Schoberték mögött, de a célja, hogy mindent rendbetegyen.

Az első csapás a koronavírus járvány volt. Rengeteg bolt ráment a vásárlási korlátozásokra: a plázákba nem mehettek be az emberek, így kevesebbet vásároltak, a bérleti díjak azonban nem csökkentek. Majd jött a sztrókom, és sajnos, cégen belül volt, aki visszaélt a betegségemmel. Majd jött a rezsiválság, az élelmiszerinfláció, ami még tovább csökkentette a boltok számát. Ennek az lett a vége, hogy egy komoly befektető állt a cégem mögé, teljes reorganizáció zajlik

– nyilatkozta a lapnak Schobert Norbert, aki látja a fényt az alagút végén. Az eddig kizárólag franchise-rendszerben működő üzletek mellett lesznek saját boltok is és új termékeket is bevezetnek. Megtörtént a már említett logisztikai váltás, és Norbi azt is elárulta, vannak olyan üzletek, amelyek bár a napokban bezártak, újra ki fognak nyitni.