Bódító szer befolyása alatt vezetett

2018.10.09

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vezetés előtt kábító hatású szert fogyasztott.

A 24 éves férfi 2018. május 19-én a hajnali órákban vezette személygépjárművét egy Hajdú-Bihar megyei kisebb településen, ahol bizonytalan kanyarodása és az autó hiányos világítása miatt rendőri intézkedés alá vonták.

A légalkohol szonda negatív eredményt mutatott, azonban a férfi mozgása és pupillái kábító hatású szer fogyasztásáról árulkodtak, ezért kábítószeres gyorstesztet alkalmaztak vele szemben. Mivel a teszt pozitív lett, a rendőrök az orvosi ügyeletre szállították, ahol vér- és vizeletmintát vettek tőle.

A toxikológiai vizsgálat kimutatta, hogy a férfi szervezetében mesterségesen előállított vegyületek, javarészt új pszichoaktív anyagnak is minősülő szintetikus kannabinoidok találhatók.

Az ügyben kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a vádlott a járművezetés során az elfogyasztott kábító hatású szer befolyása alatt állt, azaz bódult állapotban volt. A Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint gépi meghajtású járművet nemcsak ittasan, hanem a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt is tilos vezetni.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a tettét beismerő vádlottal szemben bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. Vádiratában indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás tartása nélkül, büntetővégzés meghozatalával a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki és tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.

az eredeti hír itt elérhető