Debrecen Hotels

Blinken: az Egyesült Államok első számú partnerként tekint az Európai Unióra

  2021 márc 24 / #debrecen
Google ads
Google ads

Mivel az Egyesült Államok első számú partnereként tekint az Európai Unióra, Antony Blinken európai látogatásának egyik célja, hogy Washington megújítsa szövetségeseivel és partnereivel ápolt kapcsolatait – ezt maga az amerikai külügyminiszter jelentette ki szerdán Brüsszelben, az Európai Bizottság épületében, ahol Ursula von der Leyennel, az uniós végrehajtó testület elnökével találkozott.

Blinken – aki a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozását követően látogatott el az uniós testülethez – érkezésekor elmondta, a számos közös kihívásról, köztük a klímaváltozásról, Kínáról és Oroszországról tervezett megbeszélés témái között kiemelten fontos a koronavírus-járvány utáni erős és méltányos gazdasági helyreállítás lehetőségeinek áttekintése az Európai Unióval.
Beszélt arról is, hogy a demokrácia kihívásokkal néz szembe mindenütt a világban, és e tekintetben az Egyesült Államok és az Európai Unió kiállnak közös értékeik védelmében. Elmondta, vita folyik arról, hogy a demokrácia vagy a tekintélyelvűség kínál jobb megoldásokat a jövőt illetően.

“Rajtunk múlik, hogy összefogjunk és megmutassuk a világnak, hogy a demokrácia mi mindent képes számunkra és egymásnak biztosítani” – fogalmazott Blinken.

Ursula von der Legyen köszöntőjében kiemelte: az Egyesült Államok fontos és értékes partnere az Európai Uniónak, ezért az unió közös menetrend kialakítását javasolja Washingtonnal a felek előtt álló kihívások megoldására, valamint a közös lehetőségek kiaknázására.
Elmondta, megbeszélésük középpontjában a koronavírus-járvány kezelése áll, illetve a járvány gazdaságra és társadalomra gyakorolt hatásainak áttekintése is szerepel. A felek meg kívánják erősíteni az oltóanyag-ellátás biztosítását, illetve az oltóanyagok kifejlesztésének, gyártásának és a szállításának finanszírozási lehetőségeit. “Egyesítenünk kell erőinket a pandémia legyőzésére” – fogalmazott.

Mint emlékeztetett, az Európai Unió és az Egyesült Államok március elején megállapodott, hogy átmeneti, négy hónapos időtartamra felfüggesztik az európai Airbus és az amerikai Boeing repülőgépgyártóknak nyújtott, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által tiltottnak minősített állami támogatások miatt egymás exportjára kivetett valamennyi büntetővámot. Kifejtette: a feleknek még számos megoldásra váró területen kell előrelépést elérniük, hogy zökkenőmentes kereskedelmi és gazdasági együttműködés jöjjön létre köztük a közös lehetőségek kihasználása érdekében.

Kiemelte továbbá, várakozással tekint a kulcsfontosságú nemzetközi és biztonsági kérdésekről folytatott megbeszélések elé, amelyek között a Kínával, Oroszországgal, valamint a Törökországgal ápolt kapcsolatok mellett az uniós déli szomszédság és a Nyugat-Balkán is szerepel.
Mivel az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak közös aggodalmaik vannak, szoros együttműködésre van szükségük azok hatékony megoldásához – tette hozzá az uniós bizottság elnöke.