Debrecen Hotels

Bíróság elé állítják a nagyerdei mutogatóst

  2018 Már 04 / #debrecen
Google ads
Google ads

Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 32 éves férfival szemben.

Egy nő tett bejelentést a rendőrségre 2018. február 21-én 13 óra körül arról, hogy Debrecenben, a Nagyerdei körút közelében, a Békás-tó mellett egy férfi követte, aki szeméremsértő módon viselkedett és önkielégítést végzett.

A járőrök perceken belül a helyszínre mentek, ahol elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították O. Attilát. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a helyi férfit, aki beismerő vallomást tett.

A nyomozó hatóság a gyanúsítottal szemben folytatott büntetőeljárást 2018. március 3-án befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.