Debrecen Hotels

Betörők rendőrkézen

  2018 Júl 19 / #debrecen
Google ads
Google ads

Néhány nap alatt egy, a városban történt lakásbetörést derítettek fel a hódmezővásárhelyi rendőrök. A bűncselekménnyel kapcsolatba hozható háromfős társaság tagjait előállították.

A csoport két tagja 2018. július 11-én hajnalban először bemászott az ingatlan udvarába, majd egy nyitott ablak szúnyoghálóját kiégetve bejutottak a házba. Onnan papucsot, vadkamerákat, pendrive-ot, napszemüveget, fejlámpát, rövidnadrágot, bankkártyát és porcelánfigurákat tulajdonítottak el. Néhány órával később a társaság mindhárom tagja az ellopott bankkártyával több alkalommal készpénzt vett fel szegedi bankautomatákból.

A hódmezővásárhelyi rendőrök az adatgyűjtés és a városban működő térfigyelőkamera-rendszer segítségével azonosították, és 2018. július 16-án előállították a feltételezett elkövetőket. Tőlük az eltulajdonított vagyontárgyak egy részét lefoglalták.

A 23, a 28 és a 30 éves férfival szemben információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, utóbbi két terhelttel szemben lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.