Debrecen Hotels

Beszánthatják az összes megyei napilapot, ami kormánykézbe került

  2019 máj 25 / #debrecen
Google ads
Google ads

A jelenlegi formájában megszűnhet a teljes vidéki napilaphálózat, és egy központi újság léphet a helyükbe – értesült a Népszava több érintett lap munkatársától.

A Népszava úgy tudja, a 2016-ben Mészáros Lőrinchez, majd a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) létrehozásával kormányközeli szervezet tulajdonába került lapok

az önkormányzati választás után, de legkésőbb 2020 elején megszűnnének, és egy központilag szerkesztett újság venné át a helyüket.

Ezek minden megyében ugyanazon a néven és arculattal jelennének meg, minimális helyi tartalommal, főszerkesztő nélkül működnének. Így olcsóbbá is válna a fenntartásuk, ami a KESMA egyik bevallott célja volt eddig is.