Debrecen Hotels

Behajtót küldött volt ügyfeleire a Telenor, pedig nem is tartoztak neki

  2018 Sze 25 / #debrecen
Google ads
Google ads

Több olvasója is arról számolt be a 24.hu-nak, hogy a Telenor olyan tartozást is be akart hajtani rajtuk, ami bizonyíthatóan ki volt fizetve.

A lap szerint a cég tagadja, hogy rendszerszintű hiba lenne náluk, azt viszont elismerte, hogy előfordulhat véletlen tévedés, elírás. Ha az ilyen eseteknél utólag sikerül beazonosítani, hogy a kérdéses befizetés valóban megtörtént, akkor az ügyfél egyenlegében megjelenik a befizetés, és az érintett számlát lezárják.

Egy olvasó azt nehezményezte, hogy az Intrumtól hiába kérte, hogy küldjék el a számla és a felszólítások másolatát, csak a számhordozási kérelmet és a telenoros szerződése másolatát mutatták meg neki.

Bár a Telenorral szerződésben lévő behajtócég, az Intrum Justitia elvileg csak olyan követelést vásárolnak meg, amit számla alapoz meg, a FEOSZ szóvivője, Kispál Edit azt mondta, egy követeléskezelő cég bármit megvásárolhat. Általában csomagban, nagy tételben veszik meg a követeléseket. A fogyasztóvédelemhez, a békéltető testületekhez és a civil szervezetekhez érkezett panaszok, kivizsgált ügyek alapján pedig

egyértelmű, hogy kerülhetnek olyan követelések is a csomagba, amelyeket korábban rendeztek, de például valamilyen adminisztrációs hiba miatt mégsem törlődtek, és elévült követelések is bőven lehetnek egy-egy megbízásban, ugyanis nyaggatni bármeddig lehet ezekkel az ügyfelet, ez nem minősül zaklatásnak, csak “próbálkozásnak”.

Aki nem szeretne több felszólító levelet, telefont, először írja meg a követeléskezelőnek, hogy a tartozás elévült, aztán pedig forduljon a békéltetőkhöz. Így jó eséllyel megszabadulhat. Ha banki követelésről van szó, akkor a Pénzügyi Békéltető Testülettől kaphat segítséget, a többi követelés a fővárosi és megyei békéltető testületekre tartozik.